Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Találkozzunk a színházbüfében egy véradásra!

dátum2020. június 2.
dátum13:00 - 18:00
dátumCSOKONAI SZÍNHÁZ 4024 Debrecen, Kossuth utca 10.

Édességgel, tombolasorsolással várják a donorokat a debreceni Csokonai Színházban a Vöröskereszt önkéntesei, munkatársai június 4-én 13-18 óra között. A véradást meghosszabbították, sorszámokkal gyorsítják, és igyekeznek kellemessé tenni a várakozást.

 

A nap végén az utoljára vért adó donor húzza ki a nyereményt.

 

Hóeleji véradásra invitálják a váradókat a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének önkéntesei a debreceni Csokonai Színház művészeivel, munkatársaival együtt 2020. június 4-én  13 és 18 óra között a teátrum 155 éves épületében. Újra színészekkel, színházi emberekkel adhatnak vért a segítő szándékú emberek, és számíthatnak apró kedvességekre; édességekre és tombolasorsolásra. A színház ajándékcsomagjait nyerhetik meg a szerencsés véradók a nap végén. 

Mint ismert a veszélyhelyzet miatt a véradótérben egyszerre öt ember tartózkodhat, ezért a szokottnál hosszabb ideig, 5 órán át tart az alkalom, sorszámot kapnak a jelentkezők, és hangulatosabb várakozásra is számíthatnak. 

Mindezzel együtt szeretettel kérik a donorok türelmét és kitartását, mert nagyon nagy szükség van a vérkészítményekre az egészségügy újrainduló ellátásaihoz.

 

Ajándékozás vidéken is

 

A megye településeinek központjaiba rendszeresen szervezi véradásait a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezete, hogy a véradók időt, pénzt spórolhassanak. Az előttünk álló héten 5 helységbe költözik ki a donáció Vámospércsre, Ebesre, Létavértesre, Hajdúszovátra és Hajdúdorogra. Szinte mindenütt kisebb-nagyobb ajándékokkal lepik meg a véradókat. Igaz, a donorok mindig hangsúlyozzák, nem ezért, hanem segíteni jönnek. Az önkéntes véradókat ezért nevezik a mindennapok csendes hőseinek, a véradás ügyének rejtőzködő főszereplőinek.

 

A Vöröskereszt szervezői észrevették, hogy akik 18-65 év közötti családtagjukkal, barátjukkal, ismerősükkel jönnek vért adni, azok kellemesen elbeszélgetnek a várakozás alatt a 2 méteres távolság megtartása mellett is. Ajánlják ezért, hogy akik tehetik, tegyék közös programmá a véradást. 

 

***

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradásai június 10-ig: 

DÁTUMIDŐPONTTELEPÜLÉSHELYSZÍNCÍM
2020.06.03.14:00-17:00VámospércsEgészségügyi SzakkellátóPiac u. 4.
2020.06.04.13:00-18:00DebrecenCsokonai SzínházKossuth u. 10.
2020.06.08.14.00-17:30HajdúdorogMűvelődési HázBöszörményi u. 5.
2020.06.09.15:30-17:30EbesMűvelődési HázKossuth u. 32-34.
2020.06.10.09:00-13:00LétavértesSporttelepDebreceni u. 1.
2020.06.10.15:00-17:00HajdúszovátKodály Zoltán Művelődési HázHősök tere 9.

 

A júniusi véradások teljes listája: http://voroskereszthajdu.hu/tartalmak.php?id=3

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »