Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Nem James Bond, nem forradalmár – de Véradó!

dátum2020. március 4.
dátum10:00 - 17:00
dátumHajdú-Bihar megye

„Nem vagyok szuperhős, forradalmár és feltaláló sem, de részt veszek a világ bajainak eltörlésében: vért adok” – márciusban is szükség van minden véradóra, emlékeztet rá a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete.

 

A régi idők véradásainak hangulatával, sörrel és kolbásszal várják a donorokat Hajdúböszörményben a Béke Mezőgazdasági Kft. épületében március 16-án reggel 8 és 15 óra között a Magyar Vöröskereszt területi véradószervezői. Püspökladányban 23-án apró ajándékokat sorsolnak ki a véradók között a 14 órától 17-ig tartó alkalmon a Művelődési Házban. Új helyszínen várják a véradókat Debrecenben: a Dance Universe Tánciskola szolgálja a közérdekű ügyet azzal, hogy március 21-én megnyitja kapuit a véradásnak. 

 

Sziget-bérlettől tévéelőfizetésig

 

Továbbra is folytatódik a tavaly ősszel meghirdetett Hallgatói Véradások, mely az egyetemisták-főiskolások véradó versenye. A megye bármelyik véradásán előrébb juttathatja csapatát az az egyetemista, aki érvényes diákigazolványát is felmutatja (a személyi azonosító, a lakcím- és TAJ-kártya mellett). A 2019/20-as szemeszterekben a verseny közösségi alapon működik intézményi és helyi kötöttségek nélkül. A véradók egyénileg és csapatban is versenybe szállhatnak, utóbbi esetében egymást e-mail címen keresztül meghívva gyűjthetik az életpontokat. Jelenleg 73 csapat van versenyben, a legtöbb pontot összegyűjtő baráti társaság minden tagja EFOTT napijegyekkel lesz gazdagabb, a verseny végén. 

 

Háromszoros nyereség: jótett, csapatverseny és sorsolás (illusztráció forrása: dailymail.co.uk)

 

Nem csak a csapat, az ifjú donor is nyerhet. A véradás utáni kalóriapótláshoz egy azonnali felhasználható túlélőcsomagot kap, sőt egy egyedi kóddal ellátott nyereményszelvényt átvehet. Ezzel a kóddal tud regisztrálni a https://voroskereszt.hu/hallgatoiveradasok/ kampányoldalon. Aki regisztrál a honlapon, 1 hónap HBO GO előfizetéshez is hozzájut, illetve kedvezményesen vásárolhatja meg az EFOTT hetijegyeket. Vannak továbbá havi nyeremények és mindkét szemeszter végén kisorsolunk 10 db egy évre szóló HBO GO előfizetést, 25 db POKET zsebkönyvet, 1 SZIGET bérletet és 3 db SZIGET napijegyet.

Akinek kényelmesebb, egyetemi karán is vért adhat, hiszen a Debreceni Egyetem egységeihez is kitelepül a Vöröskereszt. Itt további, garantált ajándékok várják a véradókat.   Márciusban 4-én a Kossuth Kollégiumba, 11-én a Veres Péter Kollégiumba, 18-án a Népegészségügyi Karra, majd – és ez nem tréfa – április 1-én Hajdúböszörményben a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karra.

 

A Magyar Vöröskereszt a Hallgatói Véradások állásáról rendszeresen oszt meg bejegyzéseket a közösségi médiában, ahol a játékhoz tartozó hivatalos címke, az #adomavérem is használható.

 

Szünet a Naplós véradásban 

 

Átmenetileg elmarad a hóeleji Naplós véradás Debrecenben a Dósa nádor tér átalakítása miatt. A szervezők azonnal jelzik a véradóknak, ha folytatódhat a hagyományos hóeleji kolbász-sörös véradás. 

 

„Nem vagyok James Bond, forradalmár és feltaláló sem vagyok, de részt veszek a világ bajainak eltörlésében: vért adok” – a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete ezzel a szlogennek arra is emlékezteti a véradókat, hogy minden egyes véradás életet mentő, ismeretlen társunk gyógyulását segítő jótett. Minden donorra szükség van márciusban is, hogy szinten tartsuk a hazai vérkészleteket, ezért a települések központjaiba kitelepült véradásain várja az önkéntes véradókat a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete.

 

 

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradásai

2020. márciusában

 

DÁTUMIDŐPONTTELEPÜLÉSHELYSZÍNCÍM
2020.03.03.09:00-11:00KörösszegapátiSzociális Szolgáltató KözpontArany J. u. 33
2020.03.03.12:00-14:00BerekböszörményCsaládsegítő SzolgálatÁrpád u. 12.
2020.03.04.10:00-12:00HosszúpályiMűvelődési HázDebreceni u. 2.
2020.03.04.14:00-17:00DebrecenDE. Kossuth Kollégium III.Egyetem tér 2.
2020.03.05.09:00-11:00BerettyóújfaluHunyadi M. Ált.Isk.Puskin u. 44.
2020.03.05.12:00-14:00BiharkeresztesMűvelődési HázHősök tere 12.
2020.03.09.09:00-12:00HajdúdorogMűvelődési HázBöszörményi u. 5.
2020.03.09.13:00-17:30HajdúnánásMűvelődési KözpontKöztársaság tér 6.
2020.03.10.10:00-13:00BerettyóújfaluBessenyei Gy. SZKIHonvéd u. 11.
2020.03.10.15:00-17:00HajdúszovátIdősek Napközi OtthonaAdy E. u. 2.
2020.03.11.13:00-16:30DebrecenDE. M.É.K. Veres Péter Koll.Böszörményi u. 140-142.
2020.03.12.09:00-13:00LétavértesAranykalász IrodaházÁrpád tér 30.
2020.03.16.08:00-15:00HajdúböszörményBéke Mg. Kft.Hajdúkerület u. 6.
2020.03.17.10:30-12:30DebrecenVolán-Busz Zrt.Szoboszlói u. 4/6.
2020.03.17.09:00-11:00DerecskeI. Rákóczi György GimnáziumLengyel u. 1.
2020.03.17.12:00-14:00DerecskeJóléti SzolgálatDr Mustó S. u. 19.
2020.03.17.15:30-17:30EbesMűvelődési HázKossuth u. 32-34.
2020.03.18.08:00-18:00DebrecenDE. Népegészségügyi KarKassai u. 26.
2020.03.20.14:30-17:30DebrecenFórum BevásárlóközpontCsapó u. 30
2020.03.21.09:00-12:00DebrecenDance Universe TánciskolaDomb u 1.
2020.03.23.10:00-12:00HajdúszoboszlóHotel Silver**** SuperiorMátyáskirály sétány 14.
2020.03.23.14:00-16:00HajdúszoboszlóVárosgazdálkodási Zrt.Nyugati sor 5.
2020.03.23.14:00-17:00PüspökladányMűvelődési HázBajcsy-Zs. u. 2/2.
2020.03.24.10:00-14:00BerettyóújfaluMűvelődési HázBajcsy Zs. u. 27
2020.03.25.10:00-13.00EgyekKönyvtárHunyadi u. 68.
2020.03.25.09:00-12:00HajdúhadházMűvelődési HázBocskai tér 3.
2020.03.25.15:00-17:00NagyhegyesMűvelődési HázKossuth u. 4.
2020.03.26.12:00-17:00BalmazújvárosMűvelődési házKossuth tér 18.
2020.03.27.09:30-11:30BodaszőlőIntegrált Közösségi sé Szolgáltató TérBoda K. u. 28.
2020.03.27.13:00-18:00HajdúböszörménySillyye G. Művelődési KözpontBocskai tér 4.
2020.03.30.10:30-17:30HajdúszoboszlóKovács Máté Műv. KözpontSzilfákalja u. 2.
2020.04.01.08:00-12:00HajdúböszörményDE Gyermeknevelési és Gyógyped.-i KarDésány I. u. 1-9.
2020.04.01.13:00-15:00HajdúböszörménySzoc. Szolg. Közp.II. Rákóczi F. u. 42.
2020.04.04.09:00-14:00PolgárMűvelődési HázBarankovics tér 6.

 

 

 

 

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »