Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

„Tour de Hajdúböszörmény” – célban az adomány

dátum2017. augusztus 28.

Kerékpárral jöttek, láttak, gyűjtöttek. Most a célban átadják. Az Accor-csoport a Magyar Vöröskereszt főigazgatójával 2017. augusztus 31-én a Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskolában zárják országos kerékpártúrájukat.


 

Több mint túra ez a vállalás: biciklivel bejárják az országot egy hotelhálózat vezetői és Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. Végállomásuk a Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola augusztus 31-én 17 órakor, az intézmény évnyitóján. A csapat célja ugyanis nem pusztán a tervezett útvonal teljesítése, hanem hogy átadják adományukat az intézménynek. A felajánlást – egymillió-kétszázezer forintot – körútjuk idején gyűjtötték. 2017 tavaszán pályázatot írtak ki rá oktatási intézményeknek a pénzt az egészséges életmód népszerűsítésére szánva. A ’Bocskai’ a helyi Vöröskereszt közvetítésével jelentkezett erre és nyert. Így az intézmény hamarosan egészséges életmódot szolgáló műszert és sporteszközöket vásárolhat oktatási-nevelési céljaira.

Az Accor-csoport tagjai olyan emberek, akik nagyon fontosnak tartják az adományozást, a közösségi szerepvállalást, a sporttal teljes, egészséges életet – és minden ember egészséges életmódhoz való esélyét. Szokásuk minden évben kerékpárral bejárni az országot azzal a céllal, hogy példát mutassanak, adományt gyűjtsenek, és azt jótékony céllal felajánlják.

 

Hajrában: biciklisekkel és szurkolókkal

 

A ’Tour de Hajdúböszörmény’-nek minden érdeklődő részese lehet, hiszen a csoport augusztus 31-én 16.00 óra körül érkezik a Dorogi út felől a várostáblához, és több száz kilométeres útjuk után minden bizonnyal jól jön nekik a szurkolás. Sőt nagy szeretettel fogadják, ha az utolsó kilómétereken kerékpárosok csatlakoznak hozzájuk a hajdúk fővárosából.

 

Az illusztráció forrása:
http://www.anp.hu/hu/xviii-bukk-aggtelek-kerekpartura

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »