Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

„Apa, hős vagy!” – példát adtak véradásból

dátum2017. augusztus 7.

A donorok holdudvara került fókuszba Balmazújvároson a vöröskeresztesek akciójában. Gyerekek, családtagok barátok – és az aktuális nagyrendezvény résztvevői – érezték át a véradás fontosságát, és határozták el, hogy ők is véradók lesznek.

 


 

Tenni kell valamit! – gondolták Balmazújvároson a vöröskeresztesek, mikor a sokéves átlaghoz képest csökkenni kezdett a donorszám a vöröskeresztes területen. Az okok kitapinthatóak voltak: a donorok egy részének egészségi állapota romlott, mások betöltötték a 65 éves korhatárt, az aktív korúak jó része elköltözött vagy ingázik belföldre, külföldre. E folyamatok közben az új véradók száma nem változott. A területi és helyi Vöröskeresztben akadt bőven ötlet, lelkes önkéntes és munkatárs, de a megvalósuláshoz anyagiakra is szükség volt. A Magyar Vöröskereszt VTA 2017-es pályázata segített: erre írta meg programját a helyi 2. számú vöröskeresztes alapszervezet és a Területi Szervezet.

 

 

Legerősebb a szülői minta

 

Tapasztalták, hogy gyakran apáról fiúra száll a donorság, azaz a fiatal, új véradók többségét gyerekkorukban szüleik magukkal vitték a véradásra. A közvetlen, személyes példa hatott a legerősebben. Erre teremtettek alkalmat a vöröskeresztesek azzal, hogy a város szívében az ’újvárosi’ családok által kedvelt nyári Motoros Fesztiválra szerveztek véradást és – a Vöröskereszt tevékenységeivel összefüggő – családi programokat 2017. július 7-én. „Jó példával járj elöl!” – ezzel a szlogennel fogadták a lakosságot és a fesztivál résztvevőit a vöröskeresztes sátrak és standok Balmazújváros szívében.

 

Játszva, vidáman, együtt

 

– Apa eddig is tudtam, hogy hős vagy, de már jelvényed is van róla – mondta egy kisfiú. A 13 és 18 óra közötti véradáson ugyanis minden donor „szuperhősös” kitűzőt kapott emlékbe. A „mindennapok szuperhősei” családjaikkal, gyermekeikkel jöttek. Olyanok is ellátogattak a sátrakhoz, akik most nem adhattak vért, de a hallottak és látottak után elhatározták, véradók lesznek. Közel 1000 embert mozgatott meg a rendezvény, és közülük sokan – gyermekek, szülők, motorosok – jártak a sátraknál.

Nem csak a véradásról informálódtak itt. A szűréseken, egészségügyi méréseken ellenőriztették vérnyomásukat, vércukorszintjüket és testtömegindexüket. Mérlegre tették tudásukat az egészséges életmódról, drogmegelőzésről szóló teszteken. Gyakorolták az újraélesztést az elsősegély-bemutatón. A legkisebbek fejlesztő fajátékokkal „játszva megismerték” a Vöröskeresztet és eszméit. Összesen 18-an adtak vért – ez a településen nyári időszakban jó eredmény. A cél az, hogy a jövőben megmaradjon, ’mi több, emelkedjen ez az átlagos érték. A vöröskeresztesek bíznak abban, hogy a rendezvény résztvevőiben és a most felcseperedő generációban sikerült elhinteni a magot arról, hogy vért adni mindannyiunk közös érdeke és ügye. A július 7-i rendezvény erre jó alkalmat adott, és remélhetően a következőn is így lesz – hiszen sokan jelezték, hogy szeretnének több ilyen, helyi jellegű vöröskeresztes „véradás-jamboreet”.

CsakPONTTovábbi híreink

Felhívás
Természeti-és ipari katasztrófák, gazdasági válság, növekvő munkanélküliség, hitelcsapdába került családok ezrei… Egyre többen fordulnak segítségért a Magyar Vöröskereszthez. Az idén 130 éves humanitárius szervezet felhívással fordul a lakossághoz, cégekhez és intézményekhez.
Bővebben »
Élethű életmentés az Autómentes napon
Diszkóbalesetet szimulálnak Balmazújvárosban a Kossuth téren szeptember 22-én 8 óra 30-tól. A mentési bemutatót a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezetének munkatársai, önkéntesei, a Tűzoltóság, a Rendőrség és a Mentőállomás szakemberei „adják elő” megnyitva az Autómentes napot a városban.
Bővebben »
Vért adnak és szolgáltatnak
Megszakították 46-an a munkát szerdán a debreceni Tudásparkban. Nem pihenni mentek az alkalmazottak, hanem véradásra jelentkeztek, hogy ezúton segítsék a biztonságos vérellátást.
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2022. október 5.
Mobil véradások légimentőkkel és fesztiválon
Másodszor landol a Légimentő-véradás Debrecenben. Hajdúböszörményben a Zúzapörkölt Fesztiválon belépőjegyet is kapnak a donorok. Az éves vérkörükbe lépnek a középiskolák és munkahelyek. Mindenütt egy a kérés és a cél: adjunk vért, tartsuk szinten a vérkészleteket.
Részletek »
2022. november 28.
„Várható novemberi vérköri jelenségek”
Az előrejelzések szerint a szokottnál kissé sűrűbb véradáshullám várható Hajdú-Bihar megyében a hónap első felében, összesen 13 nyilvános véradóhelyszínre települnek ki a Vöröskereszt önkéntesei és munkatársai. Sugárzó arcokra is lehet számítani az alkalmakon, e vérköri jelenség fokozódik a hónap második felében, a magyar véradók napjához közeledve. November első felének véradásai:
Részletek »
2024. február 23.
Szükség van rád: fontos pótolni az influenza miatt kieső donorokat
Több véradóra van szükség az influenza jellegű megbetegedések miatt Hajdú-Bihar vármenyében is, ezért kérik a Vöröskereszt vármegyei szervezői mindazokat, akik vért adhatnak, hogy menjenek el a nekik legjobban megfelelő kitelepült véradásokra.
Részletek »