Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Véres víg-végjáték avagy jelenet a véradóknak

dátum2017. július 7.

Ilyen még nem volt a megyében: véradás közben élő színházi előadást néztek a donorok; Krajcsi Nikolett és Mészáros Tibor színművész-házaspár közös produkcióját, melynek a Vöröskereszt nosztalgia-véradása és a Napló székháza adott otthont csütörtökön.


- Az előbb azt mondtad, te is beállsz. - Azt mondtam, amíg várlak, esetleg... (fotók: Máthé András)

 

„A világtörténelem első – szó szerinti – vérpezsdítő színházát” láthatták a véradók július 6-án délben a Hajdú-bihari Napló Székházában, ahol a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének hagyományos ’hóeleji véradását tartották’. Krajcsi Nikolett és Mészáros Tibor, a debreceni Csokonai Színház művészházaspárja lepte meg a donorokat vidám színházi jelenettel, melynek magvát igazi véradásos szituáció – Parti Nagy Lajos egyik novellájának átirata – alkotta.

 

Egy véradásra életében először jelentkező idősebb párt jelenítettek meg. A kedves, bájos jelenetben a férfi vonakodna a véradástól, míg az asszony győzködi, hogy – hiszen azért jöttek, hogy vért adjanak, és itt szűréseken eshetnek át. A donorok nevettek, feloldódtak, s talán észre sem vették azt a pár percet, amit a véradással – vagy az azt követő rövid előírt pihenővel – töltöttek aznap.

 

„Én a véremet adtam neked”

 

Nem csak a próza, hanem a zenei műfaja is helyet kapott: a„Rossz vér” bluesfutamaival nyitotta az előadást a fiatal színészpár, és az LGT ’Ugye mi jó barátok vagyunk’ dalával zárta. A szöveg egy kicsit módosult az utolsó szám végén: „én a véremet adtam neked/ és cserébe nem kértem semmit/ mert nekem épp’ elég, ha segíthetek…”
Jókedvűen sétáltak át a véradók a Napló étkezőjébe, hogy elfogyasszák a sörből és kolbászból álló menüt, amellyel a vöröskeresztesek vendégelték meg őket. Új hagyomány, hogy a Naplóban minden hónap elején nosztalgia-véradással várják a donorokat a Magyar Vöröskereszt Debrecen területi szervezői.

 

Szerkesztőség – szervezet – színház

 

A vér kiapadhtatatlan témát ad a művészeknek – ezt szűrhették le a vöröskeresztesek, hiszen jeleneten kívül is záporoztak a humoros véres és véradásos szófordulatok a művészpár megérkezése után. Mészáros Tibor, például, megkérdezte az étkezőben, hogy hagymásvért is kaphat-e, a kávéautomata italmenüjén is érdeklődéssel kereste a ’vér’ feliratot.

Először történt a megyében, hogy színházi jelenettel kedveskedtek a vért adóknak. A színészpár és a vöröskeresztes szervezők célja, hogy legyen folytatása az ’új irányzatnak’.

 

A "Vérpezsdítő" színházról készült fotók Facebook-olaldunkon megtekinthetőek: https://www.facebook.com/pg/hajdubiharmegye.voroskereszt/photos/?tab=album&album_id=1414435255317181

 

Fotók: Máthé András

 

***

Támogatók:

 

 

 

 

CsakPONTTovábbi híreink

Felhívás
Természeti-és ipari katasztrófák, gazdasági válság, növekvő munkanélküliség, hitelcsapdába került családok ezrei… Egyre többen fordulnak segítségért a Magyar Vöröskereszthez. Az idén 130 éves humanitárius szervezet felhívással fordul a lakossághoz, cégekhez és intézményekhez.
Bővebben »
Élethű életmentés az Autómentes napon
Diszkóbalesetet szimulálnak Balmazújvárosban a Kossuth téren szeptember 22-én 8 óra 30-tól. A mentési bemutatót a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezetének munkatársai, önkéntesei, a Tűzoltóság, a Rendőrség és a Mentőállomás szakemberei „adják elő” megnyitva az Autómentes napot a városban.
Bővebben »
Vért adnak és szolgáltatnak
Megszakították 46-an a munkát szerdán a debreceni Tudásparkban. Nem pihenni mentek az alkalmazottak, hanem véradásra jelentkeztek, hogy ezúton segítsék a biztonságos vérellátást.
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2022. október 5.
Mobil véradások légimentőkkel és fesztiválon
Másodszor landol a Légimentő-véradás Debrecenben. Hajdúböszörményben a Zúzapörkölt Fesztiválon belépőjegyet is kapnak a donorok. Az éves vérkörükbe lépnek a középiskolák és munkahelyek. Mindenütt egy a kérés és a cél: adjunk vért, tartsuk szinten a vérkészleteket.
Részletek »
2022. november 28.
„Várható novemberi vérköri jelenségek”
Az előrejelzések szerint a szokottnál kissé sűrűbb véradáshullám várható Hajdú-Bihar megyében a hónap első felében, összesen 13 nyilvános véradóhelyszínre települnek ki a Vöröskereszt önkéntesei és munkatársai. Sugárzó arcokra is lehet számítani az alkalmakon, e vérköri jelenség fokozódik a hónap második felében, a magyar véradók napjához közeledve. November első felének véradásai:
Részletek »
2024. február 23.
Szükség van rád: fontos pótolni az influenza miatt kieső donorokat
Több véradóra van szükség az influenza jellegű megbetegedések miatt Hajdú-Bihar vármenyében is, ezért kérik a Vöröskereszt vármegyei szervezői mindazokat, akik vért adhatnak, hogy menjenek el a nekik legjobban megfelelő kitelepült véradásokra.
Részletek »