Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

„Holtig kell tanulni” – elsősegélynyújtásból jeles

dátum2016. május 13.

Országos döntőbe jutott a „Kossuth” gimnáziumi, általános iskolai csapata és a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnázium tanárainak csoportja  a Magyar Vöröskereszt 45. hazai Elsősegélynyújtó Versenyen.

 

Pontozták a csapatmunkát is - fotó: Gyarmati Gábor

 

„Segítsenek, segítsenek!” – sokkoló hatású, ahogy kiáltja egy rohanó lány Hajdúnánás fő terén – „a barátnőmet megharapta egy kutya!”. A lány nagyot csattanva elesik. Lehorzsolja a kezét, s a bokája is megsérül. A segítségére siető elsősegélynyújtó diákok ruhája, vöröskeresztes kitűzője elárulja, hogy ez egy baleseti szimuláció. Május 11-én a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elsősegélynyújtó verseny négy kárhelyének egyike volt ez. A versenyzőknek nagyon szervezetten kellett dolgozniuk, hiszen éppen egy nyaki artériás vérzésnél és egy gombamérgezésnél nyújtottak elsősegélyt, mikor a lány hozzájuk szaladt. Döntéseik, mozdulataik helyességét nagy tapasztalatú mentőtisztek zsűrizték. Többek közt a csapatmunkát, az ellátás hatékonyságát, a segélyhívás minőségét pontozták. A versenyzők nem csak versenyeztek, kipróbálták magukat az éles baleseti helyzetekben, és tanultak is, hiszen a szakemberek kijavították a hibákat, megtanították a helyes fogásokat a helyszínen.

 

Nyert velük a jövő

 

Összesen 15 csapat mérte össze tudását a versenyen, amely a 45. Felmenőrendszerű Országos Elsősegélynyújtó Verseny Megyei fordulója volt. 


– Színvonalasan teljesítettek a csapatok. Mindegyik bebizonyította, megfelelő elsősegélyt tud adni a sérültek túléléséhez, újraélesztéséhez éles helyzetben – hangsúlyozta Dr. Szép Imre zsűrielnök, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének elnöke az értékeléskor. – Önök fontos része az egészségügynek mint laikus elsősegélynyújtók – mondta a versenyzőknek.
A diákok korosztályaiban a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának csapata győzött, felnőtt korosztályban a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziuma és Szakképző Iskolájának pedagógus-csoportja nyert. Mindhárom „ elsősegélynyújtó kommandó” az ország legjobbjaival csap össze az országos döntőben, szeptemberben Veszprém városában.

 

Élet- és egészségnap

 

A programon nem csak a versenyzők fejleszthették elsősegélynyújtó tudásukat. A versenyt nyilvánosan rendezte meg a Vöröskereszt megyei szervezete. A járókelők és a helyi és környékbeli iskolák csoportjai láthatták az eseményeket, a sérültek ellátását. A verseny szüneteiben a kisminkelt imitátorok elmesélték az érdeklődőknek az eljátszott balesetet, a sérüléseket és azok helyes ellátását.

 

fotó: Gyarmati G.

 

Az érdeklődők gyakorolhatták az újraélesztést Hajdúnánás központjában, ahol egészségsátrak sorakoztak. Egyikükben csecsemő- és felnőtt-Ambun bárki megtanulhatta a helyes fogásokat. A verseny ugyanis a Élet- és egészségnap központi programja volt. A város lakói és a résztvevők megvizsgáltatták egészségi állapotukat, sőt 71-en életet mentettek: ennyien adtak vért a vöröskeresztes nap véradásán.

135 évesen

 

Átadták a Magyar Vöröskereszt kitüntetéseit május 11-én Hajdúnánáson azoknak, akik éveken és évtizedeken át önkéntesen, áldozatosan szolgálták a humanitás ügyét Hajdú-Bihar Megyében.  Délután ugyanis a megyei szervezet megemlékezett a Vöröskereszt világnapjáról – amelyet az alapító Henry Dunant születésnapján tartanak. Idén áthatotta az ünnepet az, hogy a Magyar Vöröskereszt 135 éves, hiszen 1881. május 16-án alapították meg – ahogy arra Oláh Miklós, a Magyar Vöröskereszt alelnöke, a Hajdúnánás Területi Szervezet elnöke kitért a díjak átadása előtt.

 

Tisztelgés Dunant előtt a Világnapi ünnepségen - fotó: Gy. G.

 

Vöröskeresztes Tevékenységért Gyémánt fokozattal tüntették ki Dr. Orcsik Istvánt, aki a Magyar Vöröskereszt országos etikai bizottságának elnöke, s a Balmazújváros Területi Szervezet elnöke. Arany fokozatot vehetett át, Balla Elekné, aki a Debrecen Területi Szervezet ellenőrző bizottságának elnöke és a megyei felügyelő bizottság tagja. Szintén Arany fokozattal ismerték el Sóvári Jánosnét, aki 44 éve szolgálja kiemelkedően a Vöröskereszt szociális, véradásszervező és valamennyi ügyét Hajdúböszörményben, ahol civil szervezet vezetőségi tagja is.

 

***

Az Élet- és egészségnapot támogatói:

Intersnack Magyarország Kft.

***

 

 

***

 

 

***

Hajdú-Bihar MegyeiBalesetmegelőzési Tanács

***
 

Dispomedicor Zrt.

 

***

***

  • Hajdúsági Sütödék Zrt.

***

CsakPONTTovábbi híreink

Felhívás
Természeti-és ipari katasztrófák, gazdasági válság, növekvő munkanélküliség, hitelcsapdába került családok ezrei… Egyre többen fordulnak segítségért a Magyar Vöröskereszthez. Az idén 130 éves humanitárius szervezet felhívással fordul a lakossághoz, cégekhez és intézményekhez.
Bővebben »
Élethű életmentés az Autómentes napon
Diszkóbalesetet szimulálnak Balmazújvárosban a Kossuth téren szeptember 22-én 8 óra 30-tól. A mentési bemutatót a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezetének munkatársai, önkéntesei, a Tűzoltóság, a Rendőrség és a Mentőállomás szakemberei „adják elő” megnyitva az Autómentes napot a városban.
Bővebben »
Vért adnak és szolgáltatnak
Megszakították 46-an a munkát szerdán a debreceni Tudásparkban. Nem pihenni mentek az alkalmazottak, hanem véradásra jelentkeztek, hogy ezúton segítsék a biztonságos vérellátást.
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2022. október 5.
Mobil véradások légimentőkkel és fesztiválon
Másodszor landol a Légimentő-véradás Debrecenben. Hajdúböszörményben a Zúzapörkölt Fesztiválon belépőjegyet is kapnak a donorok. Az éves vérkörükbe lépnek a középiskolák és munkahelyek. Mindenütt egy a kérés és a cél: adjunk vért, tartsuk szinten a vérkészleteket.
Részletek »
2022. november 28.
„Várható novemberi vérköri jelenségek”
Az előrejelzések szerint a szokottnál kissé sűrűbb véradáshullám várható Hajdú-Bihar megyében a hónap első felében, összesen 13 nyilvános véradóhelyszínre települnek ki a Vöröskereszt önkéntesei és munkatársai. Sugárzó arcokra is lehet számítani az alkalmakon, e vérköri jelenség fokozódik a hónap második felében, a magyar véradók napjához közeledve. November első felének véradásai:
Részletek »
2024. február 23.
Szükség van rád: fontos pótolni az influenza miatt kieső donorokat
Több véradóra van szükség az influenza jellegű megbetegedések miatt Hajdú-Bihar vármenyében is, ezért kérik a Vöröskereszt vármegyei szervezői mindazokat, akik vért adhatnak, hogy menjenek el a nekik legjobban megfelelő kitelepült véradásokra.
Részletek »