Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Önbecsülést ad a véradás

dátum2015. december 3.

Nosztalgiázó, a régi véradásokra emlékező donor és első véradó ugyanazért jött el a magyar véradók napján a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének véradására: segíteni akartak másokon.

 

Bodó Sándor véradásra jelentkezik.

 

– Tegyék próbára magukat, jöjjenek el vért adni, s meglátják, az önbecsülésüket erősíti majd, hogy jót tettek –  ezt üzente a fiataloknak Bodó Sándor országgyűlési képviselő november 27-én, a magyar véradók napján, a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének Nosztalgia-véradásán a Debreceni Regionális Vérellátó Központban. A napot többek közt azzal tették különlegessé a vöröskersztesek, hogy kolbásszal és sörrel kínálták meg a donorokat.   Az országgyűlési képviselő a nap vendégeként köszöntötte a donorokat, és jelentkezett vért adni. Mint elmondta, tíz évvel ezelőtt hallott egy felhívást, hogy aki teheti, adjon vért. Elment segíteni, s azóta rendszeresen jár véradásokra.
 

Régen szabadnapot kaptak

 

– A katonaságnál adtam először vért 18 éves koromban – mondta Kiss László. Mikor leszereltem, megtartottam ezt a jó szokást. Évente négyszer adhattunk vért, s én elmentem, amikor csak lehetett. Akkor még egy nap szabadság is járt utána. A régi épületben a pincében tartották a véradást, s nagy üvegekbe vették le a vért – nosztalgiázott az úr, aki – mint mondta – túl lehet a 100. véradásán. – Régen mindig megvendégeltek kolbásszal és sörrel, ahogy ma– jegyezte meg falatozás közben.

 

Kiss László véradás után

 

Jó érzés önzetlennek lenni, jó érzés három emberen segíteni – válaszolta érdeklődésünkre Ágnes. A fiatal hölgy eddig kétszer adott vért, igaz már ötödször jelentkezett. A donorokat ugyanis alaposan megvizsgálják véradás előtt, s akkor engedik vért adni, ha az önzetlen segítség sem a donornak nem árt, sem a vérkészítmény épségének. Antibiotikum vagy allergiagyógyszerek szedésekor, például, szünetet kell tartani a véradásban. A donor egészsége miatt a napszaknak megfelelően enni és inni kell a véradás előtt. Ágnessel véradás közben és utána beszélgettünk. Jól érezte magát, s jelezte, hogy feltett szándéka rendszeres donorrá válni.

 

„Jó érzés önzetlennek lenni” - Ágnes

 

Először adott vért Varga Gergő negyedéves gimnazistaként. Sokszor hallotta a média csatornáin, mennyire fontos a véradás. – Ha másnak szüksége van vérre, s én megtehetem, hogy adok, akkor miért ne adnék – hangsúlyozta.

 

Az első véradás - Varga Gergő

 


Összesen 103-an adtak vért pénteken a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének Nosztalgia-véredásán. Ha egy véradással három ember élete menthető meg, akkor ezzel a véradással a mindennapok csendes hősei – a véradók – összesen 309 emberen segítettek.

 

***

A Nosztalgia-véradás támogatta a GASTRO-HÚS Kft.

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »