2014. december 8.Fürdőbelépőt és szaloncukrot kapott minden donor a Mikulás-napi véradáson a Hajdú-bihari Napló székházában december 5-én. „Nem csak a Mikulás hozhat ajándékot” – gondolta a PW Studio Kft., melynek több, mint 10 munkatársa jött el vért adni.

„Fontosnak tartjuk, hogy véradásunkkal mások gyógyulását támogassuk.”
A csapat a vérkészítményre szoruló embereket kívánta segíteni, köztük azt a fiatalembert, aki kómában fekszik az egyik debreceni intenzív osztályon. A beteget súlyos autóbaleset érte a közelmúltban, és nagyobb vérmennyiségre van szükség a kezeléséhez.
Együtt tesznek jót
A PW Studio Kft. a régió egyik meghatározó webfejlesztő csapata. Ügyfeleik között több nagymúltú debreceni céget találunk. Munkájukat országos szakmai versenyeken is elismerik. Alapelvüket követve folyamatosan fejlődnek és a kihívásokat keresik. – Az elmúlt években többször vettünk részt közösen véradáson. Munkatársainkkal fontosnak tartjuk, hogy csapatként segítsünk, véradásunkkal mások gyógyulását támogassuk” – nyilatkozta Enyedi Márta, a cég jogásza. A kft. és munkatársai a véradással csatlakoztak a Baltazár Dezső teret körülölelő intézmények december 9-i összefogásához, melynek célja, hogy segítsék feltölteni a vérkészleteket a közelgő hosszú karácsonyi szünetre.
A múlt héten nem csak a véradásban jeleskedtek: a kft. minőségi munkájával elnyerte többek közt az „Az Év Honlapja” címet két kategóriában is. A december 3-án Budapesten átvett elismerésekkel a városért tettek jót, hiszen így a debreceni fejlesztők 5 díjat is szereztek, és 2014-ben Debrecen nyerte el a Magyar Marketing Szövetség „Internetes Kultúra Fővárosa” vándordíját.
További híreink
Közelgő események