Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Ízig-vérig retro

dátum2014. november 17.

Kolbásszal és sörrel vendégeli meg donorait a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezete csütörtökön a hajdúhadházi véradáson.

 

ilusztráció forrássa: Magyar Vöröskereszt

 

 

Nem csak az idősebb donortársak elbeszéléséből ismerik a régi idők véradásainak hangulatát a mai fiatalok, hanem saját tapasztalatból is. Évek óta rendszeresen szervez retro véradásokat a Magyar Vöröskereszt. Debrecen Területi Szervezetének munkatársai november 20-án Hajdúhadházon a Magyar Pünkösdi Egyház helyi gyülekezetének épületében (Nagyág utca 5.) sörrel és frissen sült kolbásszal kínálják meg a donorokat. Izgalmas pillanatokra számíthatnak a legrégebbi és a legújabb véradók. Ajándékcsomagokat sorsolnak ki a szervezők a legmagasabb véradásszámú donorok között, majd azok közt, akik életükben először adnak vért.

 

Versenyben az egyetemisták

 

Sokat számít, hány hallgató jön el november 18-án 9.00 és 13.30 között a Debreceni Egyetem Műszaki Karának véradására (Ótemető utca 2-4.), hiszen minden jelentkező növeli anyaintézménye esélyeit az Országos felsőoktatási véradóversenyen. Bátorságukért és lelkesedésükért kolát, sört és csokoládét kapnak ajándékba a véradók. Ugyanezen a napon a Magiszter Alapítványi Középiskolában (Wesselényi u. 4/b.) diákok, tanárok és szülők adhatnak vért. Szerdán az Abigél Többcélú Intézmény (Viztorony u. 9-11.) nyitja meg kapuját a véradás ügyének. Ezen a héten kitelepülnek a szervezők Pocsajba. Hajdúböszörménybe, Görbeházára, Biharkleresztesre és Balmazújvárosra is. Jövő hét kedden – november 24-én – Debrecenben a Mentőszolgálatnál (Külső vásártér 14.) szerveznek véradást. Mint megszokott, a Bem téri Vérellátó Állomáson hétfőn, szerdán és pénteken 7.30 és 17.00 óra között adhatnak vért a segítő szándékú emberek.

***

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradásai 2014. november 18-24. között:

• 2014.11.18. 11:00-15:30 Debrecen, MAGISZTER Alapítványi Középiskola –Wesselényi u. 4/b.

• 2014.11.18. 09:00-13:30 Debrecen, Debreceni Egyetem Műszaki Kar – Ótemető u. 2-4.

• 2014.11.18. 09:00-14:00 Pocsaj, IKSZT (Ifjúsági Ház) – Kossuth u. 1.

• 2014.11.19. 08:00-14:00 Hajdúböszörmény, Széchenyi Mezőgazdasági és Élmiszeripari Szakképző és Kollégium – Radnóti M. u. 3.

• 2014.11.19. 13:00-16:30 Debrecen, Abigél Többcélú Intézmény – Viztorony u. 9-11.

• 2014.11.19. 07:30-17:00 Debrecen, Vérellátó Állomás – Bem tér 19.

• 2014.11.20. 10:00-14:30 Görbeháza, Öregek Napközi Otthona – Iskola u. 20.

• 2014.11.20. 09:00-13:30 Biharkeresztes, Bocskai István Gimnázium – Ady E. u. 2.

• 2014.11.20. 14:00-18:30 Hajdúhadház, Pünkösdi Egyházi Gyülekezet – Nagyág u. 5.

• 2014.11.21. 12:00-18:00 Balmazújváros, Irodaház – Debreceni u. 12.

• 2014.11.21. 08:00-12:30 Debrecen, Szent Erzsébet Otthon – Tátra u. 2.

• 2014.11.21. 07:30-17:00 Debrecen, Vérellátó Állomás – Bem tér 19.

• 2014.11.24. 08:00-12:00 Debrecen, Medgyessy Ferenc – Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola B épület – Angyalföld tér 7.

• 2014.11.24. 10:00-13:30 Debrecen, Országos Mentőszolgálat – Külső vásártér 14.

• 2014.11.24. 07:30-17:00 Debrecen, Vérellátó Állomás – Bem tér 19.

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »