Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Kedvezményt kap, aki ad

dátum2014. május 20.

Ruhát gyűjtenek a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének önkéntesei és munkatársai Debrecenben az Auchan áruházban (Kishatár u. 7.) május 19-25. között 8-tól 19 óráig.

Minden egyes leadott felsőruhanemű után 20 százalékos kedvezményre jogosító kupont kapnak az adományozók május 19-25. között 8-tól 19 óráig. a debreceni Auchan áruházban (Kishatár utca 7.), ahol a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének önkéntesei és munkatársai veszik át az adományt. Alsóruházatért, fehérneműért, zokniért nem adhatnak kupont, mert blúzt, pólót, kabátot, nadrágot, szoknyát, cipőt, azaz külső ruházatot gyűjtenek elsősorban. A segítő szándékú emberek a kupont az áruházban ruhavásárlásra válthatják be az akció idején.

 

Helyben, a megyében osztják ki

 

Az összegyűlt adományt a nehéz életkörülményekkel küzdő emberek, nagycsaládosok, gyermekeiket egyedül nevelő – sok esetben munkanélküli – szülők, magányos kisnyugdíjasok kapják meg. A gyűjtés a Magyar Vöröskereszt és az áruházlánc országos akciójának helyi állomása, a felajánlott öltözékeket is helyben, a megyében osztják ki. Az akció célja, hogy motiváljon az adományozásra, és hogy a karitatív szervezet minőségi, emberi méltóságot nem sértő felsőruhaneműt és cipőket juttathasson el a rászorulóknak.

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »