Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Változott a világ, a cél ugyanaz – a Vöröskereszt világnapja

dátum2014. május 9.

A Vöröskeresztet útjára indító gondolat a harctéri segítségnyújtásban gyökerezik. Világnapját az életmentő tevékenységekre épülő programokkal ünnepelte a megyei és a Hajdúböszörmény területi szervezete.

 

Életszerű helyzetekben szakszerűen - fotó: Gyarmati Gábor

 

Összeverekedett az esküvői menet, a helyszínen egy kismama eszméletét vesztette – ez szerencsére pusztán az egyik eljátszott baleseti helyzet, amelynek sérültjeit, rosszullétes betegeit szakszerűen és szervezett csapatmunkában kellett ellátniuk a Megyei elsősegélynyújtó verseny résztvevőinek május 8-án Hajdúböszörményben a Bocskai téren. A Vöröskereszt világnapját ebben az évben komplex programokkal ünnepelte a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei és Hajdúböszörmény Területi Szervezete. Az egyik főprogramja a napnak a verseny volt, amelyet nyilvánosan, a hajdúk fővárosának fő terén tartották. Itt valóban mindenki nyertes – jegyezte meg Szép Imre, a  Vöröskereszt megyei elnöke –, mert a verseny fő célja, hogy az elsősegélynyújtásban tanultakat rögzítse, és megtanítsa azt, ami még nem megy a versenyzőknek. Megdicsérte a diákokat az újraélesztés tökéletes végrehajtásáért, javasolta viszont, hogy a szervezett csapatmunkát fejlesszék. Mindenekfelett az a fontos, hogy ha baleseti vagy rosszullétes helyzetbe kerülnek, használják a tanultakat – fűzte hozzá. 
Mindhárom korcsoportban debreceni csapat győzött. Általános iskolai kategóriában a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának általános iskolás csapata, a középiskolák közül a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, és a felnőttek közül a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának csapata folytathatja a versenyzést az országos döntőben.

Délelőtt a hajdúböszörményi emberek is segíthettek embertársaikon a világnap alkalmából megtartott véradáson a Sillye Gábor Művelődési Központban, ahol a programhoz hallásvizsgálat is társult. Az életmentő segítségnyújtásra épülő programokat a rendőrségi és kataszrófavédelmi bemutatók egészítették ki.

 

Összefogásban a mentési szervek

 

Megkönnyezték sokan azt a baleseti bemutatót, amelyet a Kossuth és Jókai utca kereszteződésébe szervezett a Vöröskereszt. Személygépkocsi és motor ütközött, az autó hibájából, amelyben a szabályt vétő sofőr alkoholt fogyasztott. A mentők és tűzoltók látványos munkája közben egy mentőhelikopter érkezett, és landolt a helyszínen: a légimentők eszközeibe és munkájába is bepillanthattak a nézők. A mentési szervek az utolsó pillanatig együttműködtek és segítették egymás munkáját miként az életben is – mondta Dr. Pápai György észak-alföldi regionális orvosigazgató, a bemutató moderátora.

 

„Tutti fratelli”: Mindannyian testvérek vagyunk

 

A világnap első felének témáit a Vöröskereszt elsősegélynyújtó és életmentő feladataira építettük Hajdúböszörményben, a hajdúk fővárosában, hiszen a Vöröskereszt útjára indító gondolat a harctéri segítségnyújtásban gyökerezik – jegyezte meg Ujvárosy Andrásné megyei igazgató a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének ünnepi ülésén.
1859-ben Solferinonál a francia-szárd és osztrák csapatok szörnyű ütközete után a harctéren hagyott sérültek látványára Henry Dunant, fiatal bankár félbehagyta kereskedelmi útját, és megszervezte a sebesültek ellátását, mindenkiét, a katonák nemzetiségétől függetlenül. Ez akkoriban rendkívüli tettnek minősült. Ez a tapasztalat indította a bankárt arra, hogy 1863-ban megalapítsa a nemzetközi Vöröskeresztet, amely a mindenekfeletti emberiességet képviseli azóta is, erre építve további alapelveit, a pártatlanságot, semlegességet, függetlenséget, önkéntességet, egységességet és egyetemességet – foglalta össze Szász Andrea Hajdúböszörmény területi elnöke. 


– Kereskedőcsaládból származott, mégsem a könnyebb sorsot választotta. Tudta, hogy egy ember szenvedését csak egy másik ember enyhítheti – mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, aki részt vett a megyei megemlékezésen –, Henry Dunant vallotta, hogy a bajban minden ember egyenlő. Tutti fratelli: Mindannyian testvérerek vagyunk – ez volt a jelmondata.

 

Kitüntették az önzetlen segítőket

 

Május 8. Henry Dunant születésének évfordulója. – E napon elismeréseket adunk át azoknak, akik tetteikkel éltetik Dunant elveit. Tisztelet nekik – mondta a főigazgató, majd Oláh Miklóssal, a Magyar Vöröskereszt alelnökével átnyújtotta a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének kitüntetéseit.  A Vöröskeresztes Tevékenység Arany Fokozatát vehette át Kiss Zoltánné Debrecenből és Imre Ottóné Hajdúszoboszlóról. Az Év Médiatámogatója díjat a Hajdúszoboszlói Városi Televízió, Vöröskeresztes Tevékenységért Dicsérő Oklevelet a Hajdúböszörmény Polgármesteri Hivatala kapta ebben az évben.

 

Új irodában méltó módon

 

– Évek óta terveztük, hogy megfelelő otthonra leljen a Vöröskereszt Hajdúböszörményben, felkarolva ezzel a szervezet tiszteletre méltó tevékenységét – mondta Kiss Attila polgármester. A Vöröskereszt világnapját ugyanis a területi szervezet új irodájának felavatásával zárták.


***


A Megyei elsősegélynyújtó verseny támogatói, szponzorai:

  • Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
  • IT Services Hungary Kft.
  • NI Hungary Kft.
  • Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
  • Intersnack Magyarország Kft.

     
  • Béke Agrárszövetkezet Hajdúböszörmény
  • GE Hungary Zrt.
  • NAGÉV Rács kft.
  • Dispomedicor Zrt.

     
  • Hajdú Info Dobraverő
  • Superinfo
  • Foliáns\' 95 Bt.
  • NOVA-BAU 89 Beruházó, Fővállalkozó és Kereskedelmi Kft.
  • Magyar Pékség Kft. – Hajdúböszörmény
  • Andorkó Autósiskola
  • Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Tanács
  • Libri Könyváruház Fórum-Debrecen
  • Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőség Elsősegélynyújtás Munkabizottsága
  • Enifon Halláscentrum
  • Omikron-Computer Kft.
  • Füredi Ajándék Gyógynövény Biobolt
  • Geromi Kft.

     
  • Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és
    Hajdúböszörményi Katasztrófavédelmi Őrs

     
  • Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Mentőszervezet Hajdú-Bihar Megyei Szervezete és
    Hajdúböszörményi Állomásának dolgozói

     
  • Légimentő Nonprofit Kft.

     
  • Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság

     
  • Hajdúböszörményi Polgárőrség Egyesület

     
  • Hajdúböszörményi Közterületfelügyelet

     
  • Hajdúböszörményi Városüzemeltetési Intézmény

     
  • Bocskai István Általános Iskola

     
  • Tourinform Hajdúböszörmén


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »