Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Különlegesek – véradó fiatalok versenye

dátum2012. február 17.

Közeleg a februári debreceni forduló a VI. Országos Felsőoktatási Véradóversenyen, melyet tavaly október 1-én indított a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. A mostani megmérettetés a Debreceni Hittudományi Egyetemé – melynek tagja a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola is.

 

Kulonlegesek – vereado fiatalok versenye

Adnak és nyerhetnek is.

 

A hallgatókat február 22-én 10 és 16 óra között várják a Hajdú-Bihar megyei Vöröskereszt és a Vérellátó szolgálat munkatársai a Debreceni Református Kollégium kis tanácstermében.

 

Hogyan lehet véradásban versenyezni? A „véradói aktivitást” mérik a szervezők, tehát az az intézmény győz, amelyben a legtöbb diák megy el vért adni.

 

Az eredményt – mint minden évben – a Véradók Világnapján, június 14-én hirdeti ki a Vöröskereszt. A verseny célja, hogy minél több fiatal ismerje fel a véradás fontosságát, és váljon rendszeres véradóvá.

CsakPONTTovábbi híreink

Felhívás
Természeti-és ipari katasztrófák, gazdasági válság, növekvő munkanélküliség, hitelcsapdába került családok ezrei… Egyre többen fordulnak segítségért a Magyar Vöröskereszthez. Az idén 130 éves humanitárius szervezet felhívással fordul a lakossághoz, cégekhez és intézményekhez.
Bővebben »
Élethű életmentés az Autómentes napon
Diszkóbalesetet szimulálnak Balmazújvárosban a Kossuth téren szeptember 22-én 8 óra 30-tól. A mentési bemutatót a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezetének munkatársai, önkéntesei, a Tűzoltóság, a Rendőrség és a Mentőállomás szakemberei „adják elő” megnyitva az Autómentes napot a városban.
Bővebben »
Vért adnak és szolgáltatnak
Megszakították 46-an a munkát szerdán a debreceni Tudásparkban. Nem pihenni mentek az alkalmazottak, hanem véradásra jelentkeztek, hogy ezúton segítsék a biztonságos vérellátást.
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2022. október 5.
Mobil véradások légimentőkkel és fesztiválon
Másodszor landol a Légimentő-véradás Debrecenben. Hajdúböszörményben a Zúzapörkölt Fesztiválon belépőjegyet is kapnak a donorok. Az éves vérkörükbe lépnek a középiskolák és munkahelyek. Mindenütt egy a kérés és a cél: adjunk vért, tartsuk szinten a vérkészleteket.
Részletek »
2022. november 28.
„Várható novemberi vérköri jelenségek”
Az előrejelzések szerint a szokottnál kissé sűrűbb véradáshullám várható Hajdú-Bihar megyében a hónap első felében, összesen 13 nyilvános véradóhelyszínre települnek ki a Vöröskereszt önkéntesei és munkatársai. Sugárzó arcokra is lehet számítani az alkalmakon, e vérköri jelenség fokozódik a hónap második felében, a magyar véradók napjához közeledve. November első felének véradásai:
Részletek »
2024. február 23.
Szükség van rád: fontos pótolni az influenza miatt kieső donorokat
Több véradóra van szükség az influenza jellegű megbetegedések miatt Hajdú-Bihar vármenyében is, ezért kérik a Vöröskereszt vármegyei szervezői mindazokat, akik vért adhatnak, hogy menjenek el a nekik legjobban megfelelő kitelepült véradásokra.
Részletek »