Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

OVIT 2010.

dátum2010. szeptember 2.

Augusztus 8-12 között került megrendezésre Zalagerszegen a XVII. Országos Vöröskeresztes Ifjúsági Találkozó, amelyen heten vettek  részt Hajdú-Bihar megyéből, Rácz Anita vezetésével.  Dr.Baracskai Józsefné megyei elnök, illetve Grúbert Roland ifjúsági tagozat országos elnök megnyitója után,  a mindenki által ismert dalok és koreográfiák előadása során már egy jól összeszokott csapat képe rajzolódott ki.

OVIT 2010.


 

 

 

A házigazdák a „Zalaegerszeg Rally” játékos feladatai keretében ismertették meg a résztvevőkkel városukat.  A tábor programjai között szerepelt kulturális est, strandolás, múzeumlátogatás, valamint egy egész délelőttöt kitöltő fórum, ahol olyan témák közül választhattak a fiatalok, mint például szegénység, árvíz, önkéntesség...

Emlékezetesek maradnak, a reggeli ébresztők, az éjszakai altatások, a játékos csoportfoglalkozások, és természetesen a búcsúest, ahol a szervezők és a csoportok műsorai felejthetetlen hangulatot varázsoltak.

A találkozón résztvevő 150  fiatal, a programokon és előadásokon megismerve a mindennapi vöröskeresztes munkát, remélhetően felnőttként is támogatója és elkötelezett segítője lesz a szervezetnek.

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »