Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

31 hajdú-bihari viharkárosult családnak segít a Magyar Vöröskereszt

dátum2010. szeptember 2.

2010. augusztus 25. –  A Magyar Vöröskereszt építőanyagokkal, (mésszel, téglával, cementtel, homokkal, stb.) segíti a június 14-i viharban megrongálódott házak tulajdonosait, illetve az otthonok újjáépítését Hajdú-Bihar megyében. 3 településen 31 család, összesen 5 millió forint értékben kap támogatást.
 

Viharkár


 

 

 

A Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása alapján, a vihar során, 5 településen 1439 épület sérült meg, elsősorban az épületek tetőszerkezete, valamint a felszíni közművek. A segélyakcióban azokat a településeket választotta ki a Magyar Vöröskereszt, a helyi önkormányzatokkal együttműködve, amelyek a legnagyobb kárt szenvedték.

Hajdúböszörményben, Hajdúhadházon, és Tégláson, azok a családok kaphatnak támogatást, amelyek sok gyermeket nevelnek, és szerény anyagi körülményekkel rendelkeznek. A segélyezésbe az idős embereket és a gyermekeiket egyedül nevelő szülőket is bevonják, akik saját erejükből nem tudnák megoldani lakásaik helyreállítását.

A Magyar Vöröskereszt katasztrófa-készenléti alapjából finanszírozza az épületek helyreállításához szükséges építőanyagokat (gerenda, csatorna, tetőléc). Az akció során három hajdú-bihari településen, 31 család kap ily módon segítséget, mintegy 5 millió Ft értékben. Az építőanyagok elosztását, az önkormányzatok raktározási hellyel és közmunkásokkal támogatják. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai és segítőik, augusztus 25-én, szerdán kezdték meg az építőanyagok osztását a három településen.

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »