Vöröskereszt
Vöröskereszt

Köszönet a Vöröskereszt megyei szervezetének

dátum2020. július 27.

Őszinte, szívből jövő köszönetét fejezte ki Dr. Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezetének a szolgálatért, amellyel a mentők munkáját a Covid-19 miatti járványveszély idején segítette. Mi megragadjuk az alkalmat, hogy még egyszer megköszönjük önkénteseink lelkes segítségét!

 

Ártándi önkéntesek szolgálat közben

„A mentők a koronavírus járvány elleni küzdelem frontvonalában dolgoznak” – írta Dr. Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója köszönőlevelében, melyet Ujvárosy Andrásnénak, a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete igazgatójának írt. A megyei szervezet ugyanis önkéntesekkel és munkatársaival segítette a mentők áldozatos munkáját a Covid-19 miatti veszélyhelyzet idején. 

A mentőbajtársak 48 ezer ember járványügyi mintavételét végezték el, 17 ezer fertőzésgyanús vagy fertőzött betegnek nyújtottak segítséget, miközben ellátták alapfeladataikat – ismertette levelében a regionális igazgató, majd a következőkkel zárta levelét:

 „Az Országos Mentőszolgálat regionális vezetőjeként szeretném őszinte, szívből jövő köszönetemet kifejezni Önnek azért, hogy önzetlenül támogatták a mentőket ebben a nehéz időszakban. Kérem, tolmácsolja köszöntünket a megvalósításban résztvevő kollegái felé is.”

 

Az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Mentőszervezet levele letölthető itt

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »