Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Közel harmincan jöttek a „búcsúvéradásra”

dátum2020. augusztus 7.

A debreceni Csokonai Színház felújítása előtti utolsó vöröskeresztes véradóalkalmon, augusztus 6-án, 29-en jelentkeztek, hogy véradományukkal segítsenek embertársaikon.  Mind sorsoláson vettek részt, és a véradás után gazdára lelt az a 2 darab kétszemélyes színházjegy, amelyek az augusztus 30-i Csárdáskirálynő-előadásra szólnak (az egyik a délutáni, a másik az esti alkalomra). 

 

Fekete Gergő, Tiszacsege polgármestere is vért adott.

 

Minden donor édességet kapott a Vöröskereszttől. Ám nem csak a véradókat érte meglepetés, hanem az önkénteseket és munkatársakat is, hiszen a patinás épületben vért adott Fekete Gergő, Tiszacsege polgármestere.

 

A szerencsés nyerteseket hétfőn értesíti a Vöröskereszt Debrecen területi véradószervezője.

 

A fotókat Sárvári Géza készítette. A képek a Galériában megtekinthetőek.

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »