Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

A járványügyi biztonság áll a Hősképző program középpontjában

dátum2020. szeptember 3.

A Magyar Vöröskereszt Idén is elindította Hősképző kampányát, amelynek keretében november végéig a szervezet munkatársai és önkéntesei országszerte az elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató ingyenes foglalkozásokra várják az érdeklődőket. Idén az elsősegélynyújtók járványügyi biztonsága áll a kampány középpontjában – alább az országos szervezet közleménye olvasható.

A tömegrendezvények elmaradása és a koronavírus-járvány újbóli terjedése miatt a Magyar Vöröskeresztnél a biztonságos ellátás és a biztonságos oktatás fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Az ország minden megyéjében megvalósuló program helyszíneiről és időpontjairól a Magyar Vöröskereszt megyei szervezeteinél érdeklődhetnek a jelentkezők. A HŐSKÉPZŐ kampány szeptembertől november végéig havonta egy-egy világnaphoz kapcsolódó aktuális üzenettel jelentkezik.

 

Szeptemberben az iskolakezdéshez kapcsolódva cselekvésre szólít fel a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, szervezetünk ifjúsági tagozata. A cél az, hogy az évtizedek óta működő kisegészségőr program és az iskolai elsősegélynyújtó szakkörök COVID-szolgálatok megszervezésével segítsék az iskolai közösségek védelmét! A tanulók önkéntes bevonását minden közoktatási- és köznevelési intézményben érdemes megfontolni, különösen ott, ahol jól működő vöröskeresztes közösség található, illetve ahol rendszeresen szerveznek a Magyar Ifjúsági Vöröskereszttel közös szakmai programokat. A jelenlegi helyzetben nagyon fontos, hogy az iskolai közösségek hosszabb távon is képesek legyenek betartani a szükséges óvintézkedéseket. Iskolai, vagy kollégiumi COVID szolgálatok szervezésével a diákok hatékonyan segíthetnek egymásnak, hogy a kortárs példa erejével gyorsan megszokják és szükség esetén hosszabb ideig is megtarthassák a járványügyi védekezés intézményi kultúráját.

Idén is több megyében találkozhattok a HŐSKÉPZŐ elsősegélynyújtást népszerűsítő önkénteseivel

A gyerekek alsó tagozatban is bevonhatók a különleges iskolai eljárásrend betartatásába. A szabályos maszkviselés ellenőrzése, a közös terekben elhelyezett kézfertőtlenítő pontok működtetése, a távolságtartási előírások felügyelete, a kontaktusmentes lázmérésben való közreműködés illetve a tájékoztatás lehet a feladatuk.

 

Fontos, hogy az iskolai önkéntes COVID szolgálat kizárólag preventív és figyelemfelhívó célokat szolgál, a potenciális fertőzöttek elkülönítésében vagy ellátásában gyermekek nem vehetnek részt. Az aktuális járványügyi intézkedések figyelembevételével a szolgálat rugalmasan átalakítható vagy felfüggeszthető. A szolgálatot kizárólag a gyermekek járványügyi felkészítése után lehet megkezdeni, előzetes szülői jóváhagyással. A Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatának szakemberei az első hullámban megszerzett tapasztalatok és nemzetközi ajánlások felhasználásával nyújtanak segítséget a felkészítő foglalkozások megtervezésében és lebonyolításában.

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »