Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

20 éves az elsősegélynyújtás világnapja – a járvány alatt az életmentő tudást terjesztjük

dátum2020. szeptember 14.

Szeptember második szombatja minden évben az elsősegélynyújtás világnapja már 2000 óta.  A tizenhat európai ország kezdeményezésére létrejött világnaphoz kapcsolódóan a Magyar Vöröskereszt Hősképző Kampánya idén is a biztonságos elsősegélynyújtási ismeretek elsajátításának fontosságára hívja fel a figyelmet.

#elsőegély #COVID-szolgálatok #hősképző #Elsősegélynyújtás Világnapja

  • Rövid kihagyás után júniusban, biztonságos keretek között indítottuk újra a gépjárművezető jelöltek számára ajánlott elsősegélynyújtó tanfolyamait és az ehhez kapcsolódó hatósági vizsgákat. Emellett immár negyedik alkalommal vette kezdetét a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtást népszerűsítő, Hősképző Kampánya idén ősszel, mely november végéig egy-egy aktuális világnaphoz kötődve a koronavírus-járvány elleni hatékony védekezésre fókuszál, azonban a kialakult járványhelyzet miatt, a hagyományosan a világnaphoz kapcsolódóan megrendezett 49. Országos Elsősegélynyújtó Verseny még tavasszal lemondásra került.

Szeptember elején a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt a biztonságos évkezdés érdekében a diákok bevonására, önkéntes COVID szolgálatok megszervezésére és az iskolai elsősegélynyújtó szakkörök biztonságossá tételére hívta fel a figyelmet. Ennek újabb lépéseként, az Elsősegélynyújtás Világnapja alkalmából egy, az elsősegélynyújtást oktatók számára hasznos módszertani útmutató kiadása mellett döntöttünk. Az összeállítás neves hazai egészségügyi szakemberek állásfoglalása, nemzetközi ajánlások és a vöröskeresztes bázisiskolák pedagógusainak javaslatai alapján készült el.

 

Az alábbi linken ingyenesen elérhető elektronikus kiadvány célja, hogy országszerte megfelelő járványügyi óvintézkedések betartása mellett, veszélytelenül folytatódhasson az elsősegélynyújtó ismeretek oktatása.
Napjaikban is sokan gondolják úgy, hogy veszélyhelyzetben, egy baleset vagy rosszullét esetén nem mernének segítséget nyújtani, holott a megfelelő elsősegélynyújtó ismeretek birtokában bárki életet menthet. A Hősképző Kampány önkéntesei és a Magyar Vöröskereszt munkatársai a járvány idején is az egymás iránti felelősségvállalás tudatosításáért és az elsősegélynyújtás népszerűsítéséért dolgoznak a lakosság és a közösségek egészségének megóvása érdekében.

 

 

 

ELINDULTAK AZ ELSŐ ISKOLAI COVID-SZOLGÁLATOK, A HŐSKÉPZŐ 2020 KERETÉBEN!

 

A múlt héten indult HŐSKÉPZŐ kampányunk idén ősszel többek között a koronavírus megelőzősére is fókuszál az úgynevezett iskolai COVID-szolgálatok létrehozásával, melyek közül az első sikeresen elstartolt a szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskolában több mint 110 gyermek részvételével. Az alsó tagozatos tanulók egy-egy 45 perces foglalkozáson vehettek részt, melyek során Kovács Dávid, a program koordinátora élménypedagógiai módszerekkel, játékos formában, a gyerekek számára érthetően mutatta be a járvány terjedését és a megelőzés legfontosabb szabályait.

A 4. öko osztály tavaly fölavatott kis egészségőrei számára 2 x 45 percben kibővített tematikával készültünk, hiszen számukra az egészségőr szolgálat ellátására vonatkozó eligazítás is a program részét képezte. Az iskolában az öko osztályos diákok az elsősegélynyújtást és a Vöröskereszthez kapcsolódó egészségnevelési tartalmakat havi bontásban, a tanterv részeként tanulják környezetismeret órán.

Az osztálytermi foglalkozások mellett vetélkedőket, tematikus (pl. a közlekedésbiztonságra nevelő) kirándulásokat, érzékenyítő napokat, és a gyerekek által előadott iskolai műsorokat is szerveznek az intézmény elkötelezett pedagógusai. A COVID járvány kapcsán az alapvető közösségi viselkedési szabályok elmélyítése volt a cél a fertőzés kockázatának csökkentése érdekében. A vírus terjedésének jellemzői mellett tematizált játékokon keresztül mutattuk be a szabályos maszkviselést és a távolságtartásra vonatkozó ajánlásokat.????✔️

A HŐSKÉPZŐ keretében igyekszünk megszólítani a már évek óta működő Bázisovoda- és Bázisikola Programunk tagintézményeit. A COVID felkészítéseket minden intézmény saját hatáskörben is megszervezheti, melyhez a közelgő elsősegélynyújtás világnapja alkalmából a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt egy módszertani útmutatót is készít. Reméljük, hogy minél több köznevelési intézményben felismerik a kortársak bevonásának fontosságát, amely segítheti a járvány elleni elhúzódó védekezést.

Az idei HŐSKÉPZŐ részeként országszerte több mint 150 bázisikolában népszerűsítjük a biztonságos elsősegélynyújtó ismeretek átadását. Az érdeklődő intézmények a Magyar Vöröskereszt területileg illetékes megyei szervezetének ifjúsági szakembereitől kérhetnek segítséget.????

Fotók: Jóri András / Magyar Vöröskereszt

#HŐSKÉPZŐ #HŐSKÉPZŐ2020 #elsősegélynyújtás #magyarvoroskereszt #hunredcross

A képen a következők lehetnek: 7 ember, ülő emberek, álló emberek és belső tér
A képen a következők lehetnek: 6 ember
A képen a következők lehetnek: 1 személy, belső tér
A képen a következők lehetnek: 1 személy, gyermek

 

 

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »