Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Elégedettek az önkéntes diszpécserekkel a mentők

dátum2020. november 23.

Gondosan, pontosan, megbízhatóan és nagy együttérzéssel végzik a feladatokat a megyei Mentőállomáson azok az önkéntes diszpécserek, akik a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének felhívására jelentkeztek – jelezték vissza a szervezet vezetői. 

 

A segítőkészségen, a lelkes tenniakaráson túl az önkéntes diszpécserek teljesítményével és munkájával is nagyon elégedettek a megyei mentőállomáson a szervezet vezetői. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar-Megyei Szervezetének felhívására jelentkező volontőrök több, mint egy hete szolgálnak, és a visszajelzések szerint gondosan, pontosan, megbízhatóan és nagy együttérzéssel végzik a feladatokat.

 

 Berényiné dr. Felszeghy Márta

 

– A feladatom a vizsgálatra váró betegek értesítése volt, majd a nap második felében szűrővizsgálati időpontot kellett egyeztetni, szintén vizsgálatra várókkal, akik be tudnak menni a mintavételi állomásra – válaszolta Berényiné dr. Felszeghy Márta, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Római Katolikus Kórházlelkészi Szolgálatának koordinátora, aki keddenként 9.00 és 16.00 óra között önkéntes diszpécser az Országos Mentőszolgálat Hajdú-Bihar Megyei Állomásán. Az önkéntes tevékenység évek óta része az életének, ám ez a mostani, a Mentőállomáson adódó feladat más jellegű, mint a korábbiak – jegyezte meg.

 

Fontos: megnyugtatni, informálni

 

– Amikor beléptem, nagy sürgés-forgás ellenére kedvesen fogadtak. Rövid tájékoztatás után már az asztalnál ültem, telefonnal és egy köteg vizsgálatkérőlappal a kezemben. Nosztalgiáztam is, bevallom, hiszen utoljára 30 éve, szigorló orvosként jártam itt, s szinte alig változott a hely – fűzte hozzá. Jó érzés volt a betegekkel beszélgetni, megnyugtatni őket. Úgy tapasztalta, hogy nagyon hálásak a jó szóért, a bizonytalanságban a megnyugtató tanácsért, a kérdéseikre kapott a válaszért. Szinte mindegyik ügyfél megköszönte, hogy megtudta, mire számítson. 

Beteglátogató kollegáitól személyesen is értesült arról, milyen nehéz helyzetben van az egészségügyi ellátórendszer, elsősorban ezért tartotta fontosnak, hogy mihamarabb jelentkezzen. Inspirálta az is, hogy nagyobb lánya múlt héten jelentkezett önkéntesnek, és a mintavételezésben dolgozott egy hétig Borsod-Abaúj Zemplén megyében. Sőt a férje, Berényi András – a Debreceni Egyetem, Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ ügyvivő-szakértője – is jelentkezett az önkéntes diszpécserszolgálatra – részletezte. 

 

 

Kölcsönös tisztelet

 

Csodás élmény volt látni, mennyi türelemmel, empátiával és nagy tudással dolgoznak a diszpécser kollegák-kolleganők, fogadják a hívásokat, megnyugtatják a hívókat, szakértelemmel rendezik a problémákat. Tisztelettel adózok minden mentősnek. Az első nap után fáradtan, de jóleső érzéssel köszöntem el, jövő héten folytatjuk – zárta szavait.

 

 

 

 

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »