Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Étel az életért, gyűjtés az ünnepért

dátum2020. december 9.

Csak egy termék, csak egy mozdulat: tegyen eggyel több tartós élelmiszert a kosárba azokért, akiknek most mindenkinél nehezebb. Ha már megtette, köszönjük, ha még nem, hétvégén gyűjt a Vöröskereszt megyei szervezete több Reálban, Penny Marketben, sőt nyitva a MikulásGyár az Auchan-ben. Kontaktmentesen is segíthet, ha a megyei szervezet bankszámlaszámára utal adományt a célra.

 

Most tehetünk azért, hogy több elesett ember kapjon segítséget az ünnep előtt. Bizonyítsuk be együtt, hogy Hajdú-Bihar megyében tudunk adni akkor is, amikor nekünk is nehéz! – folytatódik a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete Mentsük meg a karácsonyt című akciója. Az előttünk álló hétvégén kijelölt Reál-üzletekben, Penny-boltokban várják az önkéntesek és munkatársak az a tartósélelmiszer-adományokat: december 11-én és 12-én Balmazújvároson, Tiszacsegén, Egyeken, Biharkeresztesen és Derecskén Reál-üzletek nyitják meg kapuikat a jótékonysági akciónak. Debrecenben az István úti Penny Marketben pénteken 11-tól 18 óráig, szombaton 10-től 18 óráig, Balmazújvároson pénteken 11 és 17, szombaton 10 és 14 óra között, Hajdúnánáson a Mártírok útján álló üzletben szombat 11-18 óra között gyűjtenek az önkéntesek, munkatársak.

Kontaktmentesen is segíthet, ha a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének ajánl fel a célra pénzadományt a 10400339-00026562-00000009 bankszámlaszámra, amely a megyei szervezet honlapján (http://voroskereszthajdu.hu) is megtalálható.

Az adományokból segélycsomagot állítanak össze hátrányos helyzetű nagycsaládoknak, egyedülálló kisnyugdíjasok és azoknak, akiket a járványhelyzet sodort súlyos élethelyzetbe, és az ünnep előtt kiosztják nekik.  

 

Kizárólag tartós élelmiszert gyűjt Debrecenben a MikulásGyár

 

A Mikulás vöröskeresztes gyára már december 1-én beindult. Országszerte az Auchan áruházakban gyűjtik a felajánlásokat az önkéntesek. A Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezete a Határ utca 7. szám alatti bevásárlóközpontban várja a segítő szándékú emberek adományait december 20-ig hétköznap 15 és 18 óra között, hétvégén 10-tól 18-ig. 

 

2020-ban a járványhelyzet miatt a szokásoktól eltérően kizárólag tartós élelmiszert gyűjtenek az önkéntesek és a munkatársak a nehéz élethelyzetű nagycsaládosoknak, egyedülálló, beteg embereknek, kisjövedelmű nyugdíjasoknak a debreceni Auchan-ben. Szeretettel kérik a vásárlókat, hogy egy-egy termékkel segítsenek azoknak, akiknek most mindenkinél nehezebb.

 

***

 

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének aktuális gyűjtései:

 

Reál-üzletekben:

Derecske: 2020. december 11. (péntek) 10:00 órától 18:00-ig, 

december 12. (szombat) 08:00 órától 13:00-ig

 

Biharkeresztes: 2020. december 11. (péntek) 10:00 órától 18:00-ig,

 december 12. (szombat) 08:00 órától 15:00-ig

 

Földes: 2020. december 11. (péntek) 09:00 órától 16:00-ig, 

december 12. (szombat) 08:00 órától 13:00-ig

 

Tiszacsege, Egyek, Balmazújváros: 2020. december 11. (péntek) 10:00 órától 18:00-ig,

december 12. (szombat) 08:00 órától 12:00-ig

 

 

 

Penny-üzletekben:

Debrecen (István út): december 11. 11:00-18:00 óra között,

december 12. 10:00-18:00 óráig

 

Balmazújváros (Kastélykert u.): december 11. 11:00-17:00,

december 12. 10:00-14:00

 

Hajdúnánás (Mártírok útja): december 11. 11:00-18:00 óra között

 

Az első országos Penny-akció információi a Fontos -> Letölthető rovatunkban vagy itt olvashatóak.

 

 

MikulásGyár – Debrecen

Auchan (Debrecen, Határ u. 7.): december 20-ig hétköznap 15:00-18:00 óráig, 

szombaton és vasárnap: 10:00-18:00 óra között

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »