Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Elsők közt vittek segélyt Romániába a forradalom idején

dátum2018. október 29.

Nyugdíjasaink, a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének nyugalmazott munkatársai, vezetői találkoztak október 19-én. Többségük most is aktívan szolgálja a vöröskeresztes ügyeket megyénkben önkéntesként.

 


Nem ismertek lehetetlent: Baloghné Szűcs Magdolna és Baráthné Tremmel Eleonóra
 

– Forradalom tört ki Romániában, hallom a rádióban a felkavaró híreket, s azonnal mondom édesapámnak: nekem dolgom van, biztos, hogy dolgom van! – Szabadságon voltam, és disznóvágáson segítettem, de besiettem a legközelebbi postára és felhívtam igazgató asszonyt (hiszen akkor nem volt elterjedt a mobiltelefon). Azzal kezdte, hogy ők már gyűjtenek javában, igyekezzek vissza én is a területemre. Vonatra ültem, hazautaztam, s megszerveztem a munkát. Az év utolsó napját a biharkeresztesi határnál töltöttem, ott fogadtuk a menekülteket – emlékezett vissza az 1989-es eseményekre Izsoó Lászó, aki a Magyar Vöröskereszt Hajdúnánás Területi Szervezetét vezette nyugdíjba vonulásáig. Sorjáztak régi és közelmúltbeli emlékek azon a találkozón, amelyre a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete hívta meg nyugdíjasait december 19-én Hajdúböszörményben.

 

Szoros, többszálú kötelék: Vöröskereszt

 

Tizenegyen jöttek el az ünnepségre. Ott folytatták a beszélgetéseket, ahol abbahagyták. Unokák képei, kedves történetek után érdeklődve hallgatták meg a megyei szervezet kétéves munkájának összefoglalóját. Mivel sok nyugdíjas most is aktív vöröskeresztes, nem egy jótékonysági programhoz ők is hozzá tudták tenni élményeiket, vagy azt, mivel segítették a rendezvény megvalósulását mint önkéntesek, alapszervezeti vezetők, tagok.

 

 

Anekdoták, emlékek élmények követték egymást, például, a kárpátaljai árvíz idején arról a kenyérosztásról, amikor a kétségbeesett helyi emberek tömege már-már életveszélyes erővel a gépjármű falához préselte a segíteni akaró munkatársakat. Ukrajnába kicsi, rendkívül szegény falvakba vitt segélyekről is beszéltek, és arról, hogy a legelsők között a megyei Vöröskereszt vitt adományt a romániai forradalom idején a kinti áldozatoknak, civileknek, gyerekeknek. A nyugdíjasok a Vöröskeresztben mindig fiatalok, aktívak, tapasztalataik, eleven kapcsolataik segítik a megyei munkát ma is. Összeköti őket egymással és a jelenlegi szervezettel a múltbeli, jelenlegi szolgálat, és természetesen a vöröskeresztes eszme.

 


Emlék: Dr. Acsay Andrásné – Éva kezében

 

A találkozó képei megtekinthetőek Facebook-oldalunkon: 

https://www.facebook.com/pg/hajdubiharmegye.voroskereszt/photos/?tab=album&album_id=1952907218136646

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »