A megyei vöröskeresztes gyermektábor elmaradt idén a járványügyi állapot miatt. Dr. Csordás Tibor, a Debreceni Lézer Magánrendelő igazgatója, minden évben támogatja a tábor programjait. Idén azoknak a gyermekeknek ajánlotta fel a pénzt, akik a járványban édesapjukat vagy édesanyjukat elvesztették.
Fontos, hogy a gyermekkorhoz tartozó örömöket, élményeket minél több gyermek élje meg! – ezzel a céllal több, mint egy évtizede támogatja a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének gyermekprogramjait Dr. Csordás Tibor, a Debreceni Lézer Magánrendelő igazgatója. Minden évben éves felajánlásának felét (általában 150 ezer forintot) arra a táborra fordítja, amelyet egészségkárosodott és hátrányos helyzetű gyermekeknek szervez a megyei Vöröskereszt. A több, mint 40 éves táborban a nyár élményei mellett fejlesztő, interaktív programokban vettek részt azok a gyermekek, akiknek más esélyük nem volt a nyaralásra.
A legnemesebb célra
A pandémia miatt legnagyobb csapást azok a gyermekek élték át, akik árván, félárva maradtak, ezért azoknak a Hajdú-Bihar megyében élő, kiskorú gyermekeknek ajánlotta fel ezt a nyári adományát Dr. Csordás Tibor, akik édesapjukat vagy édesanyjukat elvesztették a járvány miatt. Összesen 11 gyermek választhatott ajándékot, egyenlő értékben; Hajdúszováton 4, Sárrétudvariban 2, Hajdúnánáson 3 gyermek – egy családból – és Balmazújvároson 2 gyermek két családból.
Ruhát, iskolatáskát, játékot kértek
Több családban édesapa nélkül maradtak a gyermekek a járvány miatt, köztük 4-3 gyermekes családok is. Az egyik településen édesanyját vesztette el egy 3 éves kisfiú. Az felajánlás fő célja nem az adományozás volt, hanem az, hogy a gyermekeknek örömöt okozzon. A Vöröskereszt területi vezetői ezért megtudakolták, mire vágynak a gyermekek. A fiatalok nem csak játékokat választottak, hanem szép ruhát a nyáron kinőttek helyett, szép iskolatáskát, felszerelést az iskolakezdéshez. Az ajándékoknak nagyon örültek. Volt, ahol a nagyobb gyerekek beszélgettek a területi vezetővel, és elmondták, hogy hasznosan töltötték a nyári szünetet. Sokat jártak könyvtárba, minden nap olvastak és gyakorolták a nyárra kiadott leckéket. A szűkös anyagi helyzetük ellenére jól tanulnak.