Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Frissítettük: elsősegélyképzés életszerűen

dátum2021. október 6.
A tét nem kicsi: életek múlhatnak azon, hogy megfelelően és készség szinten alkalmazzák szükség esetén az elsősegélynyújtás eljárásait a mindennapokban az emberek. Megújította ezért a képzéshez szükséges eszközparkját a Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete a TEA pályázatnak köszönhetően. Korszerű eszközökkel folytatódhat a magas szintű képzés.
 

A megjavított Ambu az új korszerű gyakorló "defi"-vel
Tudni itt azt jelenti, hogy tenni és pontosan alkalmazni az alapfokú elsőgélynyújtás protokollját. A konkrét baleseti helyzetben nem megriadni, hanem lélekjelenléttel tenni azt, amit tanultunk. Életek múlnak ugyanis azon, hogy egy rosszullét vagy baleset miatt kritikus állapotba jutó ember megkapja-e a megfelelő ellátást, enyhébb esetekben a gyógyulás gyorsaságát és a teljes, maradéktalan felépülést szolgálja a helyes eljárás.
 
Módszer és eszköz: jobban rögzülnek az ismeretek
 
A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének Oktatási és Vizsgaközpontjában az elsősegélynyújtás oktatását arra hegyezték ki, hogy készség szinten rögzüljenek a tudnivalók és az éles helyzetekben ne legyen vagy minimálisra csökkenjen a stressz miatti bizonytalanság. A tanfolyamokat magasan képzett szakemberek tartják, és korszerű eszközökön gyakorolhatják a hallgatók az újraélesztést, az idegentest-eltávolítást és az elsősegélynyújtás fogásait. Mivel látványosabb, érdekesebb, és több érzékszerv bevonásával zajlik a képzés, jobban rögzülnek az elméleti és gyakorlati ismeretek.
 
Az elsősegélynyújtás ügyét más módon is szolgálja a megyei szervezet: különböző rendezvényeken látványos elsősegélynyújtó bemutatókat, előadásokat tart. Versenyeket szervez, amelyeken életszerű körülmények között, baleseti helyzetekben kell elsősegélyt nyújtaniuk a versenyzőknek. Mindehhez szintén szükség van a gyakorló eszközökre. Az állandó használat mellett azonban folyamatosan karban kell tartani ezeket a berendezéseket. A megyei szervezet pályázati forrásokból igyekszik megújítani eszközeit, így 2021-ben is pályázott eszközbeszerzésre a Magyar Vöröskereszt Társadalmi elsősegélynyújtás fejlesztése, támogatása című (TEA) kiírásában, és nyert.
 
Fontos: folyamatosan korszerű eszközökkel
 
Sürgőssé vált a gyakorló félautomata defibrillátor vásárlása, mert a korábbi a sok használattól megrongálódott, de az Ambu-baba is amortizálódott. Mindkét eszköztípuson az újraélesztést gyakorolják a diákok, versenyzők, érdeklődők. Mivel ez az egyik legfontosabb és legösszetettebb eljárás, eszközei mindennapi szinten nagy igénybevételnek vannak kitéve. Az összegből a napjainkban korszerű ZOLL AED Plus Trainer 2 típusú gyakorló defibrillátort vásárolt, és egy Ambut javíttatott meg.
A Magyar Vöröskereszt TEA-pályázatának köszönhetően 2021-ben is frissült az eszközpark, és folytatódhat korszerű eszközökkel a magas szintű képzés.
 
 

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »