Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Adjon vért farsang heteiben

dátum2023. január 30.
 Belépőt kapnak a donorok a Hajdúsági disznótorra Hajdúböszörményben a Magyar Vöröskereszt területi véradásán. Februárban ezen kívül 24 véradóalkalmat szerveznek a vöröskeresztesek kérve a vármegyében lakókat, vagy itt tartózkodókat, hogy jöjjenek minél többen vért adni.
 


Civil véradás 2022 szeptemberében Nyíradonyban
Minden véradás lehetőség a cselekvésre azoknak, akik segíteni szeretnének beteg, bajba jutott társaikon, és átérzik a hazai vérkészlet szinten tartásának felelősségét. A véradás ráadásul biztonságos, és a donor egészségét is szolgálja. Több sokszoros véradó elmondta, megnyugtató érzés, hogy rendszeresen ellenőrzik egészségi állapotukat, hiszen a levett vér egy sor – egyéb körülmények között költséges – vizsgálaton esik át.

Tisztelet minden véradónak

– Ragadjuk meg a lehetőséget februárban, a farsang heteiben is! Aki teheti, jöjjön el vért adni a településére, városrészébe kiköltöző véradásra! – így emlékeztetik februárban a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének önkéntesei és munkatársai azokat a donorokat, akiknek időszerű, hogy újra vért adjanak, és mindazokat, akik eddig még nem adtak vért, de megtehetik (mert 18-65 év közöttiek, súlyuk eléri az 50 kilógrammot, s egészségesnek érzik magukat).
 
Ötöt egy csapásra: Civil véradássorozat

Februárban 25 véradáson várják a véradókat a települések vagy debreceni városrészek jól megközelíthető központjaiban a vöröskeresztesek. Hajdúböszörményben a véradás napján, február 11-én tartják a főtéren a Hajdúsági disznótort, amelyre minden donor belépőjegyet kap.
Ahol tehetik, nem csak szóban, hanem apró ajándékokkal, köszönőkártyákkal is emlékeztetik a donorokat, hogy minden véradó tiszteletet érdemel.

 
Folytatódik és kibővül a Civil véradássorozat, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Civil Szolgáltató Központ és a vármegyei Vöröskereszt szervez a 8. héten Ebesen, Polgáron, Debrecenben, Püspökladányban és Hajdúböszörményben. Az akcióban mindenütt érdekességek, meglepetések várják a véradókat. Debrecenben a hó 22. napján a Görögkatolikus Turisztikai Látogatóközpont fogadja be az eseményt 13 és 17 óra között. Akinek a délelőtt alkalmasabb, ugyanezen a napon a Lion Office Symphonia Éttermében adhat vért a megyeközpontban.
 
 
A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradásai
                          2023. február első felében
 
 
DÁTUM IDŐPONT TELEPÜLÉS HELYSZÍN  CÍM
2023.02.01. 14:00-17:00 Vámospércs Kistérségi Eü. Szakellátó Piac u. 4.
2023.02.02. 15:00-18:00 Püspökladány Ifjúsági Ház Bocskai u. 19-21.
2023.02.03. 13:00-17:00 Debrecen-Bánk ÉLIM Ref. Szolg. Központ Külső-Diószegi u. 176
2023.02.08. 09:00-13:00 Berettyóújfalu Művelődési Ház Bajcsy Zs. u. 27.
2023.02.09. 12:00-16:00 Hajdúszoboszló Hungarospa Zrt. Szent I. park 1-3.
2023.02.10. 09:00-12:30 Hajdúnánás Vöröskereszt Iroda Dorogi u. 5.
2023.02.10. 14:00-17:00 Görbeháza Polgármesteri Hivatal Böszörményi u. 39.
2023.02.11. 08:30-13:30 Hajdúböszörmény Sillye G. Műv. Közp. Bocskai tér 4.
2023.02.13. 09:00-11:00 Csökmő Művelődési Ház Kossuth u. 121.
2023.02.13. 12:00-14:00 Zsáka Közösségi Ház Szabadság tér 2.
2023.02.14. 14:00-16:00 Hajdúszovát Család és Gyermekjóléti Szolg. Hősök tere 1.
2023.02.14. 09:00-12:00 Berettyóújfalu Arany J. Gimnázium Kossuth u. 33.
2023.02.15. 12:00-17:00 Balmazújváros Művelődési ház Kossuth tér. 18.
2023.02.16. 13:30-17:00 Nyírmártonfalva Művelődési Ház Széchenyi u. 18.
2023.02.17. 13:00-17:00 Téglás Polgármesteri Hivatal Kossuth u. 61.
2023.02.20. 14:30-17:30 Ebes Művelődési Ház Kossuth u. 32-34.
2023.02.21. 09:00-12:00 Hajdúdorog Helytörténeti Gyűjtemény Jaczkovics u. 5.
2023.02.21. 14:00-18:00 Polgár Gazdasági Szolgáltató Ház Barankovics tér 5.
2023.02.22. 09:00-11:30 Debrecen Lion Office Symphonia Étter. Vágóhíd u. 2 
2023.02.22. 13:00-17:00 Debrecen Turisztikai Látogató Központ Attila tér 5.
2023.02.23. 13:00-16:00 Püspökladány Ifjúsági Ház Bocskai u. 19-21.
2023.02.23. 09:00-12:00 Esztár Művelődési Ház Kossuth u. 1.
2023.02.24. 11:30-18:00 Hajdúböszörmény Sillye G. Műv. Közp. Bocskai tér 4.
2023.02.27. 11:00-18:00 Hajdúszoboszló Kovács Máté Műv. Központ Szilfákalja u. 2.
2023.03.02. 14:00-17:00 Debrecen Máv Állomás Petőfi tér 10.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »