Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Indul a Család és karrierPONT Hajdúböszörményben – először a megyében

dátum2018. június 20.

 

 

 

„Tegyen egy lépést a jövőjéért: jöjjön be hozzánk!” – így invitálják a Hajdúböszörményi Család és KarrierPONT munkatársai azokat, akiket a családi kötelességek elzárnak a munkavállalástól vagy korlátoznak benne. A különleges pont a „Vöröskereszt a nőkért Hajdú-Bihar megyében” című EFOP-1.2.9-17-2017-00021 projekt megvalósításának központi helyszíne, mely sikeres audit után megnyitotta kapuit a maga nemében elsőként a megyében. Az iroda helyiségeit, tárgyi feltételeit, munkafolyamatait és dokumentumait 2018. június 14-én ellenőrizte a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. auditora, és engedélyezte működését.

 

 

 

Ettől a naptól a Hajdúk fővárosában a II. Rákóczi Ferenc utca 22. szám alatt kialakított Család és KarrierPONTban hétfőn 14-18 óra között, kedden és szerdán 12-től 16-ig, csütörtökön és pénteken 8 és 12 óra között várják az ügyfeleket, a család és munka konfliktusában érintetteket. Céljuk hidat építeni család és karrier szférája között, ezért kapcsolatba lépnek a másik oldal képviselőivel, a munkáltatókkal is.
 

Kérdőjel helyett PONT

 

A Család és KarrierPONT régi vágy eredménye. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezeténél rendszeresen jelentkeztek segítségért olyan családok, anyák, apák, szülők, akik hátrányos helyzetbe kerültek azért, mert gyermeknevelési, betegápolási feladataik miatt nem tudtak a munka világába bekerülni.  Az adomány csak átmeneti segítség, ezért régi vágya a szervezetben tevékenykedőknek, hogy programmal támogassák ezeknek a családoknak a kilábalását, esélyegyenlőségét, és integrációját a munka világába.

A szervezet ezért pályázott a témában „Nők a családban és a munkahelyen” című programjával az EFOP-1.2.9-17 kódszámú kiírására. Konzorciumi partnere a Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal. A hivatal intézményes oldalról tapasztalta a jelenséget szociális feladatai ellátásakor. Évek óta együttműködik a Vöröskereszt területi szervezetével. A település tavaly elnyerte a Humanitárius Település címet.

 

Várnak nőket, férfiakat, munkáltatókat

 

Az elsődleges célcsoportba hajdúböszörményi szülők, nők, anyák, apák tartoznak, akik beteg rokonukat ápolják, gyermeküket egyedül nevelik, vagy más családi szerep miatt nem tudnak elhelyezkedni, és a család nélkülöz. A teljes célcsoportba beletartoznak mindazok, akiket érint a család-munka szerepkonfliktusa: a munkáltatói szféra is. Többek között az atipikus foglalkoztatás népszerűsítésével, kezdeményezésével is foglalkoznak a megvalósítók. A célcsoport földrajzilag is tágul, hiszen bizonyos programokban Balmazújváros, Debrecen, s a megye is érintett lesz.

A Család és KarrierPONT-ban első lépésben az ügyfelek helyzetét, igényeit méri fel, majd a szükségleteknek megfelelő programokat, támogató szolgáltatásokat, foglalkozásokat szervez, képzéseket közvetít ki a szervezet és konzorciumi partnere.

A fő cél segíteni, hogy a család és munka szférája között híd épüljön, azokat az értékes embereket, akiket a családi szerepek átmenetileg vagy hosszú távon megkötnek, ne zárjuk ki a munka, a jövedelemszerzés és/vagy az önmegvalósítás szférájából. Ezzel előrébb vihető a szűk és tág társadalom minősége, az esélyegyenlőség, a népesedés ügye is.

 

 

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »