Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Elsősegély-bevetésen a debreceni diákok

dátum2018. április 26.

Erős mezőnyben, magas pontszámokkal teljesítettek a csapatok a Magyar Vöröskereszt Debrecen területi elsősegélynyújtó versenyén. A ’kossuthos’ csapatok nyertek: ők képviselik a területet a május 30-i megyei döntőben.

– Folytassátok, tanuljatok, előre! – e szavakkal zárta a Magyar Vöröskereszt Debrecen területi elsősegélynyújtó versenyét a zsűri elnöke, Dr. Borbély Brigitta mentőorvos a Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Házában április 25-én. Mint elmondta, a való életben, amikor esethez riasztják,  az a tapasztalata, hogy a helyszínen semmi nem történik, amíg ki nem érnek. Itt azonban a fiatalok és csapataik hatékonyan ellátták laikus elsősegélynyújtó feladataikat, s ez nagyon biztató élmény.

Parittyakötés készül kisebb bonyodalmak közt: ittas sérültön

 

A verseny a 47. felmenőrendszerű Országos Elsősegélynyújtó Verseny területi fordulója volt. Összesen 10 csapat mérte össze tudását gyermek és ifjúsági korosztályban. A csapatok munkáján látszott, hogy készültek. Erős mezőnyt alkottak, az 1560 pontot lehetett elérni, és szinte mindenki 1200 pont felett teljesített. A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának csapatai győztek – mint az elmúlt években is. Ők képviselik a területet május 30-án a megyei döntőben.

 

Vérző sérültek az Újkertben

 

Vérző fiatalokba botlottak a versenyzők az ’Újkerti’ bejáratánál. Kerti parti sikerült félre a baleseti szimuláció szerint. Artériás vérzés, fejsérülés ellátása közben a versenyzőknek kezelniük kellett az egyik felettébb vidám kedvű ittas sérült hangulatváltozásait, és a bogarakat hallucináló drogfogyasztó kreatív, ámde magának vérző sebeket okozó viselkedését. Egy másik kárhelyen széktorony körül hevertek a sérültek. Elsősegélynyújtók csapata sürgött-forgott körülöttük mellkas-sérülést, vérző sebeket látva el. Vezetőjük határozottan irányította őket.

Mellkassérült ellátása

 

A harmadik helyszínen fiatalok futottak egymásnak, s ez balesetek sorát váltotta ki. Újraélesztették az egyik fiatalt, majd nyílt törést, zúzódásnál, vérző sebeknél, epilepsziás rohamnál tették a laikus elsősegélynyújtók dolgát. Mindenütt részletesen elemezték a csapatok munkáját az önkéntes szakemberekből álló zsűritagok, így a diákok nem csak a versenyre készülve tanultak, hanem a helyszínen is. A legkisebb részletekre is figyelniük kellett a verseny izgalma és a rendkívül életszerű sebek, életszerű szituációk között. Megtapasztalták, milyen a való életben egy baleseti helyszín a lelkileg megterhelő és zavaró tényezőkkel. Azt is, hogy ezekben a helyzetekben sem szabad elfelejteni, hogy megbizonyosodjanak a helyszín biztonságáról, vagy gumikesztyűt húzzanak, és megvizsgálják a beteg gerincét, mielőtt megmozdítanák. A 10 csapat helytállt, sikeresen teljesítették az elméleti és gyakorlati feladatokat. Idén sikerült kifejezni minden csoportnak, hogy értékesen teljesített. Tortát, pizzát, gyrost, fagylaltjegyet vagy élménypark-belépőt kaptak.


 

- Most bekötöm a kezét! - De az vonzza a bogarakat! (kikacsintó imitátor)

 

A rendezvény fotói letölthetőek megyei Facebook-oldalunkról:

 https://www.facebook.com/pg/hajdubiharmegye.voroskereszt/photos/?tab=album&album_id=1701695443257826


A képeket Gyarmati Gábor önkéntes készítette.


Eredmények:


Gyermekkorosztály:

1.    Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája – általános iskolai csapat (1435 pont)
2.    DE Kossuth Lajos Gyakorló GÁI Arany János téri feladatellátási hely (1335 pont)
3.    Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda (1283 pont)
4.    Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI (960 pont)


Ifjúsági korosztály:

1.    DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája – középiskolai iskolai csapat (1522 pont)
2.    Tóth Árpád Gimnázium (1437 pont)
3.    Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium (1319 pont)
4.    DE Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma (1317 pont)
5.    Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium (1277 pont)
6.    Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola (1199 pont)

 

***

Támogatók:

 

Auchan Áruház Debrecen

Franco-Trade Kft.

Gilbert Pizzéria

Don Pepe

Kismandula Cukrászda

Mignon Cukrászda

Tóth Könyvkereskedés

Oli Gyros

Kerekerdő Élménypark

Csoki Max Magyarország Kft.

Ráduly Pékség Kft.

Cousine Fagyizó

Zepter
 

 

CsakPONTTovábbi híreink

Felhívás
Természeti-és ipari katasztrófák, gazdasági válság, növekvő munkanélküliség, hitelcsapdába került családok ezrei… Egyre többen fordulnak segítségért a Magyar Vöröskereszthez. Az idén 130 éves humanitárius szervezet felhívással fordul a lakossághoz, cégekhez és intézményekhez.
Bővebben »
Élethű életmentés az Autómentes napon
Diszkóbalesetet szimulálnak Balmazújvárosban a Kossuth téren szeptember 22-én 8 óra 30-tól. A mentési bemutatót a Magyar Vöröskereszt Területi Szervezetének munkatársai, önkéntesei, a Tűzoltóság, a Rendőrség és a Mentőállomás szakemberei „adják elő” megnyitva az Autómentes napot a városban.
Bővebben »
Vért adnak és szolgáltatnak
Megszakították 46-an a munkát szerdán a debreceni Tudásparkban. Nem pihenni mentek az alkalmazottak, hanem véradásra jelentkeztek, hogy ezúton segítsék a biztonságos vérellátást.
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2022. október 5.
Mobil véradások légimentőkkel és fesztiválon
Másodszor landol a Légimentő-véradás Debrecenben. Hajdúböszörményben a Zúzapörkölt Fesztiválon belépőjegyet is kapnak a donorok. Az éves vérkörükbe lépnek a középiskolák és munkahelyek. Mindenütt egy a kérés és a cél: adjunk vért, tartsuk szinten a vérkészleteket.
Részletek »
2022. november 28.
„Várható novemberi vérköri jelenségek”
Az előrejelzések szerint a szokottnál kissé sűrűbb véradáshullám várható Hajdú-Bihar megyében a hónap első felében, összesen 13 nyilvános véradóhelyszínre települnek ki a Vöröskereszt önkéntesei és munkatársai. Sugárzó arcokra is lehet számítani az alkalmakon, e vérköri jelenség fokozódik a hónap második felében, a magyar véradók napjához közeledve. November első felének véradásai:
Részletek »
2024. február 23.
Szükség van rád: fontos pótolni az influenza miatt kieső donorokat
Több véradóra van szükség az influenza jellegű megbetegedések miatt Hajdú-Bihar vármenyében is, ezért kérik a Vöröskereszt vármegyei szervezői mindazokat, akik vért adhatnak, hogy menjenek el a nekik legjobban megfelelő kitelepült véradásokra.
Részletek »