Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

SAJTÓKÖZLEMÉNY - Járj elől a segítségadásban! Legyél te is véradó!

dátum2021. április 22.
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Járj elől a segítségadásban! Legyél te is véradó!

A hazai legnagyobb humanitárius szervezet középiskolásokat és egyetemistákat is vár a következő hetek véradásain.
 
Budapest, 2021. április 21.  – A veszélyhelyzeti korlátozások fokozatos enyhítésével és a szolgáltatások újraindításával párhuzamosan a Magyar Vöröskereszt is folytatja a kiszállásos véradások szervezését azokra a helyszínekre, ahol erre a járvány előtt is rendszeresen lehetőség nyílt.

Ezzel összhangban, a humanitárius szervezet szeretné elérni azt is, hogy az előttünk álló hetekben minél többen szánjanak rá egy órát, hogy életmentő adományukkal segítsék az egészségügy működését. A Magyar Vöröskereszt a fiatalok megjelenésére is számít a következő hetek véradásain, - mindazokra, akik betöltötték 18. életévüket, hiszen a középiskolák, egyetemek és főiskolák ideiglenes bezárásával az elmúlt hónapokban ezt a korosztályt nehezebben lehetett elérni.

A véradás, a segítségnyújtás egyik legegyszerűbb módja, és akár három ember gyógyulásához járulhatunk hozzá. A cél, hogy az év hátralévő időszakában egyre többen, köztük sok fiatal – első véradóként - csatlakozzon a véradó mozgalomhoz.
Várják azokat – a magukat egészségesnek érző önkénteseket is – akik védőoltásban részesültek, fertőzésből gyógyultak vagy régóta nem jelentkeztek véradásra. A véradással kapcsolatos minden szakmai információ megtalálható a www.messzirejuthat.hu és a www.ovsz.hu oldalakon.

A hazai vérellátásért felelős szervezet, az Országos Vérellátó Szolgálat, valamint a toborzásért felelős Magyar Vöröskereszt hangsúlyozzák, hogy az emberi vér mással nem pótolható, csak véradással. Az egészséges nők négyszer, míg a férfiak öt alkalommal adhatnak vért 365 nap alatt.  

Aki COVID-19 fertőzésen átesett, a teljes gyógyulást és tünetmentességet követően három hét múlva (21 nap) adhat vért.
Minden védőoltásra igaz, hogy az oltakozás utáni néhány napra célszerű pihenőt tervezni. A COVID-19 elleni védőoltás azonban a véradásból nem kizáró ok. Amennyiben valaki láz-, tünet-, és panaszmentes, már a vakcinációt követő napon adhat vért.

 A véradások az Országos Vérellátó Szolgálat szigorú szakmai előírásainak köszönhetően jelenleg is biztonságosan és zavartalanul látogathatók. Aki vért kíván adni, a véradásra vigye magával személyi igazolványát, lakcímkártyáját és TAJ kártyáját. Az aktuális véradóhelyszínek és időpontok megtalálhatók a www.voroskereszt.hu/veradas és a www.ovsz.hu/veradas oldalakon.

 
"Szeretnéd előrébb vinni a világot? Legyél véradó!":  https://www.youtube.com/watch?v=vvIgGznNn5k
 

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »