Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Novemberi véradás-előrejelzés

dátum2022. október 28.
Az előrejelzések szerint a szokottnál kissé sűrűbb véradáshullám várható Hajdú-Bihar megyében a hónap első felében, összesen 13 nyilvános véradóhelyszínre települnek ki a Vöröskereszt önkéntesei és munkatársai. Sugárzó arcokra is lehet számítani az alkalmakon, e vérköri jelenség fokozódik a hónap második felében, a magyar véradók napjához közeledve.
 

Véradáshullám éri Hajdú-Bihar megye keleti felét és dél-keleti részeit november 2-15. között a Magyar Vöröskereszt megyei előkészületei szerint. Az önkéntesek és munkatársak számítanak a donorok aktivitására, hogy a vérkészletek biztonságos szintjét elkerüljék a novemberre jellemző ködfoltok. A borúlátókkal ellentétben derűs alkalmakra számítanak a szervezők mindenütt (Csökmőn, Zsákán, Debrecenben két helyszínen, Nádudvaron, Hajdúszováton, Berettyóújfaluban, Álmosdon, Tégláson, Hajdúböszörményben, Hajdúnánáson, Komádiban és Biharkeresztesen). A 13 nyilvános véradás javarészt művelődési házakban jelentkezik. Ebben a hónapban november 7-én várható, hogy a debreceni MÁV Állomáson foltokban gyülekeznek véradásszervezők, hogy eloszlassák a kételyeket a véradásra eddig még nem jelentkezők körül.
A donorok a vöröskeresztes önkéntesek, munkatársak sugárzó arcára is számíthatnak, mely a hála lökéshullámaival kísérve a hónap második felében, a magyar véradók napja – november 27. – közeledtével fokozódik.
Bízunk benne, hogy akinek egészségi állapota megengedi, és az elmúlt 56 napban nem adott vért – személyi irataival és TAJ-kártyájával – eljön a lakóhelye/munkahelye közelébe kitelepülő véradásokra, és mosolyogva fogadja véradás-előrejelzésünket.
 
 
A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének nyilvános kitelepült véradásai
2022. november első felében
 
DÁTUM IDŐPONT IRSZ. TELEPÜLÉS HELYSZÍN CÍM
2022.11.02. 09:00-11:00 4145 Csökmő Művelődési Ház Kossuth u. 121.
2022.11.02. 12:00-14:00 4142 Zsáka Közösségi Ház Bocskai u. 16-18
2022.11.03. 13:00-17:00 4079 Debrecen ÉLIM Ref. Szolg. Központ Külső-Diószegi u. 176.
2022.11.04. 09:00-12:00 4181 Nádudvar Művelődési Ház Szabadság tér 10.
2022.11.04. 14:00-16:00 4212 Hajdúszovát Kodály Zoltán Művelődési Ház Hősök tere 9.
2022.11.07. 14:00-17:00 4025 Debrecen Máv Állomás Petőfi tér 12.
2022.11.08. 09:00-13:00 4100 Berettyóújfalu Művelődési Ház Bajcsy Zs. u. 27.
2022.11.09. 04:00-17:00 4285 Álmosd Kölcsey Könyvtár és Műv.Ház Rákóczi u. 2/c
2022.11.11. 13:00-17:00 4243 Téglás Polgármesteri Hivatal Kossuth L. u. 61.
2022.11.14. 08:30-12:30 4220 Hajdúböszörmény Széchenyi I. Mg. Szakk. Isk. Radnóti M. u. 3.
2022.11.14. 14:00-17:30 4080 Hajdúnánás Vöröskeresztes Iroda Dorogi u. 5.
2022.11.15. 09:00-13:00 4138 Komádi Közösségi Ház Fő u. 7.
2022.11.15. 14:30-16:30 4110 Biharkeresztes Művelődési Ház Hősök tere 12.

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »