Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt
Hajdú-Bihar Vármegyei
Szervezete

Vöröskereszt
Vöröskereszt

Öt áruház, ahol gyűjtenek az Élelmiszerbankkal a vármegyei vöröskeresztesek

dátum2023. november 17.
Második állomásához érkezik a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezetének Karácsonyi Szeretetakciója: 2023. november 17-18-19-én az Élelmiszerbank láncolatában öt áruházban gyűjtenek – elsősorban tartós élelmiszert – az önkéntesek és munkatársak, hogy minél több családnak, egyedülálló idős, beteg embernek tudjanak segélycsomagot adni az ünnep előtt.
 
 
Többet többeknek – két szóban így foglalható össze a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezete Karácsonyi szeretetakciójának célja 2023-ban. A szervezet ezért 3-szor annyi üzletben gyűjt november-decemberben, mint egy évvel korábban. Debrecenben és vöröskeresztes területén 4-szeres ez a vállalkozás az elmúlt évhez képest.
 
A túlélésért és az ünnepért
 
Az előttünk álló hétvégén 5 áruházban gyűjt az Élelmiszerbank akciósorozatához csatlakozva a vármegyei szervezet. Ezzel része annak a   356 áruháznak, amelyben 6500 önkéntessel zajlik majd az ország legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtő akciója.
A Vöröskereszt hajdú-bihari önkéntesei és munkatársai Debrecenben a Kishegyesi úti Tesco áruházban, a Kishatár úti Aldiban, az Auchanban, a Metróban és Hajdúszoboszlón a Tesco áruházban gyűjtenek. A téli hónapokban a segítségre szoruló embereknek elsősorban a túlélésért kell küzdeniük, ezért elsősorban tartós élelmiszert, tisztító és tisztálkodási szereket kérnek a vásárlóktól az önkéntesek és a munkatársak, de szívesen fogadják a karácsony hangulatát idéző édességeket, szalvétákat, gyertyákat.
A felajánlásokat a környéken élő hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű nagycsaládok, idős, beteg egyedülálló emberek kapják meg az ünnep előtt.
 

fő tudnivalók 2023-ban

  • A 2023-as akció időpontja: november 17-18-19. (péntektől vasárnapig)
  • A felajánlásokat pénteken 15:00-20:00 óráig, szombaton 8:00-19:00 óráig, vasárnap pedig 8:00-18:00 óráig fogadjuk.
  • Az adományokat az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon.
  • Az akcióban részt vevő áruházak listája: https://bit.ly/aruhazlista2023
  • A rászorulók részére leginkább a hús- vagy készételkonzervek, a liszt, az étolaj, a rizs, a tészta, a szószok-mártások, a keksz, a csokoládé, a bébiétel, a tartós tej, az édesség és a további hűtést nem igénylő termékek jelentik a legnagyobb segítséget.

Az Élelmiszerbankról és az országos gyűjtéséről: https://www.elelmiszerbank.hu/hu/projektjeink/karacsonyi_adomanygyujtes.html

 

CsakPONTTovábbi híreink

Balmazújváros - Hajdúszoboszló területi elsősegélynyújtó versenye
Április 14.-én került megrendezésre a Balmazújváros – Hajdúszoboszló Területi Szervezet Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyének területi fordulója. A rendezvénynek a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ adott helyet.
Bővebben »
Közöd!
Gondoltad volna, hogy Magyarországon évente több 10,000 fiatal végez önkéntes munkát? Pincemúzeum-építés Máriakéménden, használt cuccok piaca Miskolcon, élelmiszer-gyűjtés rászoruló gyermekeknek Budapesten.
Bővebben »
Megyei elsősegélynyújtó verseny
Bővebben »

CsakPONTKözelgő események

2020. január 10.
Jól indul az év, ha vért ad! – közelgő véradások
Boldog új évet, bőséget, sok sikert az élet minden terén – kívánják minden donornak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradószervezői. Nem csak a véradás közérdekű volta miatt örülnek minden donornak, hanem azért is: mert aki vért ad, az maga is egészséges. Az előttünk álló napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a mindennapok csendes hőseit az önkéntesek és munkatársak. Hajdúnánáson minden donort ajándékkal is meglepik a vöröskeresztesek.
Részletek »
2020. január 15.
Tudd és tedd az elsősegélynyújtást! – mi megtanítjuk
Közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-tanfolyamok indulnak január végén. Még van hely az érdeklődőknek, akár csak a január 15-i közúti elsősegélynyújtó vizsgára.
Részletek »
2020. január 27.
Készülj a versenyre! - izgalmas, vidám, jó ügyet szolgál!
Pár hónap és indulnak az Országos elsősegélynyújtó verseny fordulói. Érdemes mihamarabb jelentkezni és felkészülni az érdekes, motiváló, közérdeket szolgáló megméretésre, melyet minden évben látványos, élethű és magas szakmai színvonalú gyakorlati helyszínekkel szerveznek meg a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei munkatársai.
Részletek »