Győzött a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának gyermekcsapata a Magyar Vöröskereszt felmenőrendszerű Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjében szeptember 14-én Kecskeméten.
Nagy siker a dobogóra is jutni a Magyar Vöröskereszt felmenőrendszerű Országos Elsősegélynyújtó Versenyen, hiszen a vármegyei versenyek győztesei mérik össze tudásukat. Óriási teljesítmény ezért és – vármegyénkben az elmúlt tíz évben példátlan is – a dobogó legfelső fokára lépni. Ezt tette meg 2024-ben a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának csapata gyermekkorosztályban. A „DEAED” csapatnevet választó fiatalok szeptember 14-én, az elsősegélynyújtás világnapján, Kecskeméten az ország 20 legjobb csapata között bizonyultak a legjobbnak, az elérhető pontok 91%-át megszerezték (1106 pontot).
A győzelem csak ráadás
– „Egyetlen feladat, hogy jól érezzétek magatokat!” – ezekkel a szavakkal engedtem a döntőbe a gyerekeket – mondta Dr. Krakomperger Zsolt, a csapat felkészítő pedagógusa. – Tudtam, hogy jól felkészültek, ezért azt tartottam fontosnak, hogy jól érezzék magukat, miközben tanulnak. Extra-eredmény, hogy a dobogó tetejére is állhattunk – fűzte hozzá. Nem először jutott be a döntőbe a gimnázium csapata, így jól ismerték a verseny menetrendjét; 20 állomás és 8 baleseti kárhely várt rájuk életszerű, komplikált szituációkkal és a sérülések, rosszullétek szinte teljes arzenáljával; csak néhány példa: csecsemőújraélesztés, felnőtt keringésleállás ellátása félautomata defibrillátor segítségével, stroke-os páciens, cukorbeteg, a törések, vérzések fajtái, darázscsípés. Komoly felkészültséget, összpontosítást igényeltek a versenyfeladatok.
A csapatra versenyzés közben is felfigyeltek a pontozó szakemberek, már a versenyállomásokon is dicsérték az ellátás pontosságát, a jó csapatmunkát.
’Ha három csapat összefog’
Sikeresen teljesítettek a Hajdú-Bihar vármegyei csapatok közösen is. Az egyik állomáson ugyanis tömegbaleset várta a versenyzőket; egy szabadtéri nagyszínpad szakadt le a történet szerint. Itt össze kellett fogni a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezetének döntőből továbbjutó hármasnak, a gyermek, az ifjúsági és a felnőtt csapatnak. Erre az állomásra is felkészülten érkeztek a hajdú-bihari versenyzők, hiszen – ahogy Dr. Krakomperger Zsolt érdeklődésünkre elmondta – egy héttel a döntő előtt a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájába meghívták a másik két csapatot. Tíz képzett imitátorral tömegbalesetet szimuláltak. A 3 csapat megismerte ezt a komplikált helyzetet, gyakorolt, felidézte ismereteit és megbeszélte, milyen stratégiával tudnak együtt dolgozni az országos döntőben.
Élmény, tanulás, tapasztalat
Nagyon örültek a közös gyakorlásnak a felnőtt csapat tagjai is. A püspökladányi „Páratlanok” 10. helyezettje lett korosztályának. Jó érzés fogta el őket, mikor megtudták az eredményt, mert a pontok 82%-át megszerezték (kereken 1000 pontot), másrészt azért, mert valójában ez a verseny minden résztvevőjének többet jelent a pontoknál és eredményeknél. – Büszke vagyok a csapatra, hiszen igen csak nehéz volt a pálya; felkészültséget és nagy helytállást igényelt – mondta felkészítőként Vadai Zsuzsa, a Magyar Vöröskereszt Püspökladány Területi Szervezetének vezetője.
Mezőnyében helytállt az ifjúsági csapata is, a BSZC Arany János Gimnázium és Technikum-Berettyóújfalu „Arany-kezek” csapata a pontok 75%-át elérte (914 pontot).
Fotók forrása: Dr. Krakomperger Zsolt, a győztes "DEAED"-csapat felkészítő pedagógusa