Siketnéma lányok szaladtak az elsősegély-tesztjükkel foglalkozó versenyzőkhöz, mutatva, hogy egy eszméletlen ember fekszik az erdőben. A fiatalok tesztjüket hátrahagyva siettek segíteni. Szerencsére mindez „pusztán teszt volt a tesztben” a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyének Debrecen területi fordulóján a SZUSZ Parkban, melyen kivételesen magas szinten teljesítette az élethű feladatokat 19 csapat.
Életszerű imitációk és felkészült elsősegélynyújtó versenyzők (fotó: gyarmati Gábor)
Fejsérült, gombamérgezés-gyanús beteg, vízből kihúzott eszméletlen gyermek és zavart testvére fogadta április 23-án a debreceni SZUSZ-parkban – azaz a Magyar Vöröskereszt 54. országos elsősegélynyújtó versenye Debrecen területi fordulójának egyik gyakorlati állomásán – a 19 versenyző csapatot. Az 5 gyermek, a 13 ifjúsági és a felnőtt csapat szervezetten, legjobb tudása szerint látta el a sérülteket (azaz a sérülésfajtákat megjelenítő imitátorokat), majd tovább haladtak még 3 gyakorlati kárhelyre. Fel kellett ismerniük a helyzeteket és a sérülésfajtákat, kommunikálniuk kellett a betegekkel, s a jelenlévőkkel; siketnémákkal is. A verseny óráiban kulcscsonttörést, vénás vérzést, égési sérülést, láttak el sok más között. Ezen kívül egy elsősegély-teszt, majd egy – külön elbírálás alá tartozó – Vöröskereszt-ismereti totót is kitöltöttek.
Tudd és tedd
– Itt azon múlik majd minden, hogy működtök együtt csapatként – mondta köszöntőjében Dr. Széles Diána alpolgármester a verseny megnyitóján, miután hangsúlyozta a „mi”-ben való gondolkodás értékességét a korunkban elterjedt énközpontúsággal szemben. – Minden ilyen verseny a jövőt szolgálja. Ne kelljen soha használnotok ezt a tudást, de ha olyan szituációba kerültök, amikor szükség van rá, akkor merjétek, hiszen óriási segítséget ad az Országos Mentőszolgálatnak, a szakembereknek, hogy vannak olyan gyermekek a társadalmunkban, akik másokért tudnak tenni – mondta.
– Sikerhez olyan emberi tulajdonságokat kell tudatosan kifejleszteni, mint a pontosság, céltudatosság, megbízhatóság, segítőkészség, lelkesedés, kitartás, kötelességtudat, bátorság és együttműködés csapattársakkal – hangsúlyozta Dr. Széles Dezsőné, a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Vezetőségének tagja a verseny védnökeként is. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Magyar Vöröskereszt tevékenységei között kiemelkedően nagy hangsúlyt kap az elsősegélynyújtás, a fiatalok egészséges életmódra nevelése, a segítő szemlélet terjesztése. Kitért a szeretetteli kommunikáció szerepére az elsősegély’ alkalmazása közben és arra, hogy a verseny célja, a mentés tudományát az általános műveltség részévé lenni.
Minden életet megmentettek a versenyzők
– Minden versenyzőt nyertesnek tudok nyilvánítani függetlenül a nap végén elért pontoktól és eredményektől – bocsátotta előre a megnyitón Dr. Korcsmáros Ferenc zsűrielnök, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója, a Magyar Vöröskereszt vármegyei vezetőségi tagja. – Az a tudás, az a gyakorlati és elméleti készség, amit megszereztetek a felkészülés alatt, nem vész el. Minden esetben a bajba jutott embertársunk segítésére szolgál.

Az eredményhirdetésen is megerősítette ezt a gondolatot: – Összességében nagyon szép, tartalmas, magas szakmai színvonalú versenyt zártunk. Több kárhelyen közel maximális teljesítményt nyújtottak csapatok. Ez dicséri a csapatok felkészültségét és tanárokat is – hangsúlyozta.
Kitért arra, hogy a legnagyobb kihívást a gyermekújraélesztés adta a csapatoknak. Ezen a tudáson kell kicsit csiszolniuk. Az eljárás nem véletlenül került a feladatok közé: az országos versenyen a felnőtt-újraélesztéssel együtt gyakorlatilag rutinfeladatnak számít.
– Az imitátorok megpróbálták a lehetetlent; olyan magas szakmai színvonalon játszották el a szituációkat, hogy sokszor a versenyzők megfeledkezhettek arról, hogy ez nem valóság.
A gyermekkorosztály eredményhirdetésén kitért arra, hogy bár voltak hibák a sérülések ellátásában
– Nem láttam olyan esetet, amelyt látva a versenybírák felhúzták volna a szemöldöküket. A versenyzők nem ártottak a bajbajutottaknak, minden esetben segítettek rajtuk.
Győztesek a nyertesek közt
Gyermekkorosztályban Vámospércsi Mátyás Király Református Általános Iskola és AMI, Óvoda és Mini Bölcsőde Lélekmentők nevű csapata győzött. A középiskolai korosztályban a Debreceni Egyetem Kossuth Lakos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája nyert DEAED csapatával.
Felnőtt kategória első helyezettje a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Svetits Tanárok címmel. A maximális pontból igen keveset vesztettek a győztesek (sőt a dobogós csapatok is).
A három elsőhelyezett csapat a vármegyei döntőben folytatja a versenyzést 2026. május 28-án Hajdúböszörményben, a Fürdőkerti Szabadidőközpontban.
A Vöröskereszt-ismereti totót – természetesen – külön értékelik a versenyen. Korosztályonként a következő eredmények születtek: a gyermekek csapatai között a Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (MCSZ – Mentő Csajok Szolgálata) érte el a legmagasabb pontszámot, az „ifisek” között az Debreceni SZC Irinyi János Technikum (First Aud Women nevű) csoport, a felnőttek közül a Svetits Tanárok.
A fotókat Gyarmati Gábor készítette (a teljes fotóriportot elkérhetik munkatársainktól az érdeklődők).
***
Eredménylista
A Magyar Vöröskereszt Országos Elsősegélynyújtó Versenyének Debrecen Területi fordulója
Gyermekkorosztály
1.) Vámospércsi Mátyás Király Református Általános Iskola és AMI, Óvoda és Mini Bölcsőde
– csapatnév: „LélekMentők”
(435 pont)
2.) Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
– „MCSSZ (Mentő Csajok Szolgálata)”
(415 pont)
3.) Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen)
– „Kenyér és Csapata”
(388 pont)
4.) Debreceni Ady Endre Gimnázium
– „Első Segélynyújtók”
(349 pont)
5.) Kiss Zoltán Általános Iskola (Újléta)
– „Kék Delfin”
(251 pont)
Ifjúsági korosztály
1.) Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája
– „DEAED”
(509 pont)
2.) Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
– „Svetits Ifjak”
(501 pont)
3.) Debreceni SZC Irinyi János Technikum
– Irinyi First Aid Woman
(483 pont)
4.) Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma
– „Lux Medica”
(469 pont)
5.) Debreceni Ady Endre Gimnázium
– „Ady-Sokk”
(457 pont)
6.) Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
– „Mélylevegő”
(446 pont)
7.) Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen)
– „Segítő Kezek”
(428 pont)
8.) Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum
– „Mechmentők”
(402 pont)
9.) Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium
– „Vörös Ötös”
(393 pont)
10.) Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
– „Csokonai Kadét”
(381 pont)
11.) Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium
– „Sebtapaszkommandó”
(337 pont)
12.) Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
– „Elit-Baross”
(307 pont)
13.) Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium
– „Bethlen Csapat”
(277 pont)
Felnőtt korosztály
1.) Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
– „Svetits Tanárok”
(502 pont, mely az összpontszám 90,94%-a, a továbbjutás feltétele 80%)
Maximális pontszám: 552 pont
***********************
A Vöröskereszt-ismereti totó:
Gyermekkorosztály:
Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
– MCSZ – Mentő Csajok Szolgálata
(14 pont)
Ifjúsági korosztály:
Debreceni SZC Irinyi János Technikum
– First Aid Women
(14 pont)
Felnőtt korosztály:
Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
– „Svetits Tanárok”
(13 pont)
Maximális pontszám: 14 pont