Rajtad múlik
Önökkel, Veled, Együtt többeknek és többet segíthetünk
Minden jótett mögött ott rejtőznek az adományozóink, támogatóink, és mindenki, aki segíti a Vöröskereszt humanitárius ügyeit Hajdú-Bihar vármegyében. A Vöröskereszt vármegyei szervezete civil alakulat és önálló gazdasági egység, tehát alapvetően adományokra támaszkodva töltheti be feladatát. Itt és most, Önökkel.
Segítsen Ön is, hogy segíthessünk a nehéz élethelyzetűeknek és minél teljesebben szolgáljuk a Vöröskereszt humanitárius ügyeit Hajdú-Bihar vármegyében!
Civil szervezet és önálló gazdasági egység a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezete, ezért elsősorban adományokból, támogatásokból látja el feladatait – köztük közérdekűeket is. Ebben tud segíteni Ön és mindenki természetesen a lehetőségei szerint.
Szociális segítségnyújtó, véradószervező, egészségvédő és -fejlesztő, elsősegélynyújtást népszerűsítő, ifjúsági és egyéb tevékenységeinkkel a megye minden települését elérjük, területi irodáink révén lefedjük a Hajdú-Bihar teljes területét. Önkénteseinkel, tagjainkal és minimális létszámú munkatárssal valósítjuk meg céljainkat.
Egyre többen kérnek segítséget, feladataink szaporodnak.
Teheti? Igen! Megteheti! Segítsen, amivel és ahogyan teheti:
Adományozás: pénzbeni és tárgyi felajánlásokat vár a Vöröskereszt vármegyei szervezete
Pénzadomány:
Előnye, hogy a legmegfelelőbb, legszükségesebb adományt veheti meg a megyei szervezet – vagy a felajánló által megnevezett területi szervezet – legyen szó szociális segítségnyújtásról, véradásról, egészségfejlesztésről, elsősegélynyújtásról, katasztrófavédelmi készenlétről vagy bármely tevékenységünkről.
Ha egy meghatározott tevékenységünkre vagy célra ajánlja fel az összeget, azt átutalásnál a „Közlemény” ablakba írja be, készpénz felajánlásakor nyilatkozatban tegye meg.
A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezetének bankszámlaszáma: 10400339-00026562-00000009.
Természetbeli, tárgyi:
Irodáinkban: új vagy feleslegessé vált tartós élelmiszereket, ruhaneműket
területi irodáinkban és a debreceni adománykezelő helyen veszik önkénteseink és munkatársaink.
Fontos e helyen megjegyeznünk, hogy technikai okokból Debrecenben átmenetileg szünetel a ruhaadományok átvétele.
Hagyatékkal kapcsolatos vagy hirtelen nagy mennyiségű ruhaadomány átvételére nincs kapacitásunk. Utóbbi esetén egyeztessen az illetékes területi szervezettel.
Tartós élelmiszer: erre van a legnagyobb szükség. Szinte naponta érdeklődnek nehéz élethelyzetű családok, egyedülálló kisnyugdíjasok. Sajnos éppen ebből kapunk kevesebbet. Munkatársaink, önkénteseink hétköznap is szívesen vesznek át tartós élelmiszereket.
Ruhanemű: csak jó minőségű, tiszta, kimosott ruhaneműket vehetnek át önkénteseink és munkatársaink.
A használati tárgyak adományozása előtt lépjen kapcsolatba az önhöz legközelebb eső területi irodával, mert nem minden adománytípust fogadhatunk el. (Például, elektromos termékeket nem áll módunkban átvenni).
Használt bútorok szállítása, tárolása nem áll módunkban,
csak közvetítéssel tudjuk célba juttatni. Ez gyakran várakozással jár. Bútorfelajánláskor ezért szintén érdeklődjön területi irodánknál.
Célzott gyűjtések:
Gyűjtéseket is hirdetünk időről időre. Meghatározott célra és meghatározott célcsoportnak gyűjtünk. Leggyakrabban a megyében élő sokgyermekes hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű családoknak, idős és egyedülálló embereknek, nélkülözőknek. Minden évben megtartjuk Karácsonyi szeretetakciónkat, amelyben tartós élelmiszereket és az ünnepre valót (édesség, ajándék) gyűjtjük áruházakban, nyilvános terekben.
Vállalatok, cégek:
Termékeikkel (feleslegessé vált vagy közelgő lejárattal rendelkezőkkel is) hathatósan tudnak segíteni a vállalkozások és cégek.
A tartós élelmiszer a legnagyobb segítség, ám a használati tárgyakra és nem használt ruhaneműkre is nagy szükség van a hátrányos helyzetű embereknek.
Egyéb termékek, egyéb tevékenységek:
A szociális tevékenység mellett mind a lakossági, egyéni Egyéb termékek: szociális célra, egyéb célokra: elsősegélynyújtó versenyeken csapatoknak ajándék, sminkeseknek eszköz, elsősegélynyújtás népszerűsítéséhez kötszerek, eszközök, véradadók megbecsülésére adomány
Adománya adóját csökkentheti, ha Ön Kft.-ként, cégként működik:
Az adományokat hivatalos adományozó levéllel vesszük át, mely az 1996. évi LXXXI törvény 7. §. (1.) bekezdés z, pontja, és a 7. § (7.) bekezdés szerint adóalap-csökkentő tényezőként vehető figyelembe.
Célba juttatjuk! – adománykezelés!
Erősségünk az adománykezelés: a megye rászorulóival és a velük foglalkozó szervezetekkel, intézményekkel szoros kapcsolatban állunk. A legjobb helyre juttatjuk felajánlását. Élelmiszeradomány esetén a közeli lejáratú termékek célbajuttatását is vállaljuk Hajdú-Bihar megyében.
Ha más módon, tevékenyen szeretne segíteni:
Adományok szállítása: szállítási kapacitásunknak megvannak a korlátai, ezért nagyobb mennyiségű adományt önkéntesek, szállítást felajánlásként vállaló Hajdú-Bihar vármegyei magánszemélyeknek, vállalkozóknak köszönheti. Ha teheti és szívesen segít, kérjük vegye fel a kapcsolatot megyei vagy területi irodáinkkal, és segítse szolgálatunkat.
Önkéntesség, tagság: jelentkezhet önkéntesnek akciókhoz vagy tagként segítheti, hogy minél több emberen segítsünk Hajdú-Bihar vármegyében. Bővebben
Légy részese rovatunkban olvashat erről.
Önállóan Önökkel
Köszönjük minden támogatónknak, segítőnknek, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy segíthessünk, hiszen csak Önökkel, csak Veled, csak Együtt tudunk hatékonyan javítani a környezeteünkben lakól életén!