Munkahelyi alapfok
Munkahelyi elsősegélynyújtási ismeretek képzés
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2021/001738
Minden munkahelyen képzett elsősegélynyújtónak kell lennie – ezt törvény írja elő.
A jogszabály így szól: „munkahelyen és műszakban a tevékenység és a munkafolyamatok veszélyességétől, illetve az ott dolgozók számától függően kialakított elsősegélynyújtó felszerelést vagy mentődobozt, valamint a munkavállalók közül kiképzett, elsősegélynyújtásra kijelölt személy jelenlétét kell biztosítani” (3/2002. (II.8.) SzCsM-EüM együttes rendelet 20.§).
A résztvevők felkészült szakemberek segítségével sajátíthatják el az elsősegélynyújtás alapjait, valamint az adott munkaterületre jellemző fő veszélyforrások miatt kialakuló sérülések ellátását.
A képzés célja:
- a résztvevő elsajátítja azokat az elméleti és gyakorlati elsősegélynyújtási ismereteket, melyek a munkahelyi baleseteknél szükségesek a szakszerű és eredményes elsősegélynyújtáshoz
- munkahelyi baleset során képessé válik gyors és hatékony segítség nyújtására, míg a hivatásos orvosi segítség meg nem érkezik
Időtartama: 12 óra
Képzés díja: 22.000 Ft, mely tartalmazza az ÁFÁ-t.
Bővebb információt kérhet a központi ügyfélszolgálati irodában.
Telefon: 06-52/316-330, 316-679.
E-mail:
vizsgakozpont@voroskereszt.hu
Adatkezelési tájékoztató idekattintva letölthető